Hát hogy ez komolyan lehetséges? Azt hittem súlyos, nagy bajom van, és még mindig nem tudom a szövettan eredményét és a sorsom alakulását?!? Pontosan egy hónap telt el a műtét után. Kétnaponta hivogatom az Onkológiát, 3 mellélet ismerek kívülről, és ha 20 hivásból kétszer felveszik már örülök és képtelen vagyok szitkozódni. Még nincs eredmény, az egész országban kevés a patológus és az a kevés is szabin van. Boccs. Rosszkor voltam beteg, az én bajom.
Szóval itt tartok, azaz sehol. Már elfelejtettem, hogy nekem lesz további dolgom, rá se gondolok, megy minden a maga útján. Egyedül a karomban lévő pillanatnyi fájdalom, az egyre halványuló 7cm-es vágás, és az, hogy búcsoznom kellett a tornától egy ideig emlékeztet arra mi történt (egyszer mondjuk, nem tudom miért, álmodtam azt, hogy csomó volt a mellemben).
Jó, végülis az sem a régi, hogy bio gyümölcsleveket iszom. Bio dióval mosok, bio kozmetimukomat használok. Szedem a Culevitet és a Béres cseppet. Nem eszek gluténos dolgokat, chipset, csokit (csak jégkrémet, sütit és mézes teát, ezekről nem tudok lemondani). Nem bulizom annyit (az összes rossz tulajdonságával együtt) mint eddig. Sokat sétálok, és nevetek ha tudok. Összességében mindenképp jelentős változás.
Most már semmi kedvem visszajárni, a betegekkel találkozni, panaszkodni, szenvedni, tűket látni, várni, reménykedni, harcolni, szidni, remélni.
Egészséges vagyok.
Tudom azonban, ha ott lesz az idő, menni fogok, és harcolni, tűket látni a karomban, nővéreket, betegeket a váróban, remélni, és várni hogy múljon az idő, hogy lezárjam ezt az egészet, és ne kisértsen a múlt.Mert én mindent megtettem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése