A változások jók, azt mondják.
Változás jön a munkahelyemen, és változott az életem
otthon is, hiszen megbeszéltük Á-val, hogy amíg interferon injekciót „szedek”
addig elköltözik. Én kértem. Nem akarom, hogy a célegyenesben menjünk szét a
megszaporodott veszekedéseink miatt.
Minden érzést felerősít az interferon, és saját magam sem tudtam már követni milyen kedvem van. Az meg még nehezebb, hogy tartsam magam előtte. Szegény mindent megtett volna, hogy segítsen, de nem tudott. Így zajlottak ezek a beszélgetések: - Hogy vagy? –Mi baj van? -Semmi! – De mégis? Miért nem mondod el? –Mert nem tudom mi bajom van!
Minden érzést felerősít az interferon, és saját magam sem tudtam már követni milyen kedvem van. Az meg még nehezebb, hogy tartsam magam előtte. Szegény mindent megtett volna, hogy segítsen, de nem tudott. Így zajlottak ezek a beszélgetések: - Hogy vagy? –Mi baj van? -Semmi! – De mégis? Miért nem mondod el? –Mert nem tudom mi bajom van!
Tényleg nem tudtam megfogalmazni az okot, Ő pedig úgy érezte nem engedem magamhoz közel. Ez a jellemzője az
interferonnak. Alattomosan depibe ejt, és Te meg nem érted mi van, nincs kedved
senkihez és semmihez. Másnap már lehet, hogy van, de akkorra már a másik
beszívta a fájdalmadat, és ezt a negatív beszélgetést... majd jön a következő
ilyen, még egy, és csak sérülünk..Azért is aggódom, ne fájjon neki lelkileg,
ha már végig velem volt eddig is és ahogy mondja: Ő is átélt velem mindent.
Döntésem én hoztam, Ő pedig elfogadta, hogy így tud legjobban segíteni. Úgy érzem jelenleg így a legjobb számunkra. Találkozunk, beszélünk, közös programot szervezünk, csak nem olyan gyakorisággal mint eddig (tehát nem minden nap).
Elmondta, hogy újra vissza kellene találnom a társasági
életbe, mert nagyon elhúzódtam mindenkitől. A barátaimmal nem igazán tartom a
kapcsolatot. Volt egy pont az életemben, mikor besokalltam, úgy éreztem csak én
teszek az ügy érdekében, így egyre kevesebb programot kezdtem szervezni. Most
ezen is próbálok javítani.
Jövő héttől elkezdem a pszichológiai konzultációra járást. Sajnos még nem igazán hiszem, hogy megoldaná minden gondom-bajom, de adok egy esélyt. Ha ezáltal jobb lehetek, nem csak mint gyógyult, hanem mint ember (van pár tippem min szeretnék változtatni) akkor legyen.
Persze semmi sincs ingyen, a múltkori beszélgetésünk alkalmával
én is mondtam pár dolgot Á-nak, és kértem, gondolkozzon rajta.
Egyikünk sem veszített az érzelmeiből, csak újra vissza kell találnunk magunkhoz (mármint nekem) neki meg adok egy kis időt, hogy pihenjen, gondolkozzon. Így én teljes mértékben magamra figyelhetek, ha sírnom kell sírok, ha jó kedvem van örülök, és próbálom megérteni miért. Remélem sikerrel járok!
Egyikünk sem veszített az érzelmeiből, csak újra vissza kell találnunk magunkhoz (mármint nekem) neki meg adok egy kis időt, hogy pihenjen, gondolkozzon. Így én teljes mértékben magamra figyelhetek, ha sírnom kell sírok, ha jó kedvem van örülök, és próbálom megérteni miért. Remélem sikerrel járok!
Amúgy a dokinő szerint a múltkor kiírt interferont még jó lenne ha beadnám, ami 2 havi mennyiség. Azaz 7 havi adag összesen az ígért 6 hónap helyett!! :( Az egészség a legfontosabb, de még nem tudom hogy döntök. Egy hónap lehet nem számít, és inkább szednék culevitet egy fél évig még, mintsem tönkremenjek ebbe. Heti 3-nál többet meg nem lehet beadni, mert az emelt dózis, és orvosi felügyeletet igényel...így az nem jöhet szóba.
Arra gondolok amikor bizakodó vagyok, hogy lassan eltelik 1 év azóta, hogy megtörtént mikor 2012 májusában először tapintottam a nyirokcsomó duzzanatot és kezdtem egyre jobban érezni, hogy nincs minden rendben, majd júniusban a szemembe mondták hogy áttétem van. És ha minden jól megy júniusban vége lehet ennek az egésznek, és az már nem sok idő. Ezt muszáj már fél lábon is kibírnom!
