Hála

Úgy döntöttem nem írom tovább a blogomat. Elég volt, nincs már szükség rá.

Tudom mit érzek, mit akarok. Tudom mit kapok, mit adok, és mi az amiben fejlődnöm kell. Amíg csak tehetem. És hiába kérdezem meg 100-szor mikor lesz ennek az egésznek vége, a választ csak Isten tudja. Talán jobb is ha nem tudjuk a választ. Mert az adja a reményt, a kitartást, a hitet, a bizakodást reggel mikor felkelek, és este mikor lehunyom a szemem.

Azon töprengtem, hogy nem is gyűjtöttem össze miért vagyok hálás az életben jelen pillanatban, így úgy döntöttem összeszedem, és ha rossz kedvem van, csak rápillantok, az jobb kedvre derít.

Köszönöm, hogy:

-nevethetek

-futhatok, bringázhatok, táncolhatok, kutyázhatok és minden mást amikor azt tehetem amit imádok
-van tenger, ég, felhő, rét, naplemente, vannak illatok, színek, fények, amiket érezhetek, láthatok, érinthetek
-itt lehetek; minden egyes napért hálás lehetek, amit itt tölthetek, a Föld nevű bolygón

-vannak jó emberek még a földön; rám mosolyognak és én visszamosolyoghatok rájuk

-van aki hivatásául választotta a másoknak való segítségadást

-a szüleimnek a kitartásukat, hogy felneveltek és szeretnek

És legfőképpen köszönöm szerelmemnek, aki kitart mellettem, aki nélkül kevesebb lennék, aki rámutat arra, hogy hogyan kell az élet pozitív oldalát nézni, rámutat a szép dolgokra, elveszi a figyelmem a rosszról, és értelmet ad küzdeni...

Köszönöm aki olvasott, és segíthettem reményt adni, ha másban nem is tudok.

Az életből csak egyet kapunk. A szegény a gazdag, a szép a csúnya, a férfi és a nő is. Valaki könnyebb ösvényeken jár, valaki nehezebbeken. Mindannyiunknak ugyanaz a célunk: a boldogság, ami mindenkinek mást jelent. Több ösvény van, és a végén, utunk legeslegvégén mindenki ugyanoda érkezik..az ösvényeket azonban mi választjuk, és ha rálépünk a kiválasztott útra, az lesz a MI UTUNK!

Végezetül bemásolom egy 18 évesen írt, talán filozófia órára fogalmazott "művemet". Lehet gyerekes a fogalmazása, de még mindig megállja a helyét:

Az élet olyan, mint egy séta az erdőben. Ösvényeken jársz, fákat hagysz magad mögött. Ez az út, melyen végighaladtál: a Te múltad. Erre néha visszanézel és elgondolkodsz vajon a jó ösvényt választottad-e. Az elhagyott fák és bokrok azokat az embereket jelképezi, akikkel eddigi utad során megismerkedtél, de mivel nem maradtál, így hamarosan csak emlékképek maradnak, melyek az idő múlásával apró fehér foltokká zsugorodnak. Néha letépsz pár szál virágot, magaddal viszed őket, végigkísérik utad: ők a Te szeretteid, barátaid.

Néha letérsz az ösvényről, próbát teszel, megbirkózol-e a dzsungel rejtelmeivel, bírod-e vajon a nem járt utak nehézségeit..vagy akarod-e? Vajon összeakadsz-e kísérővel, ki veled tar, kitart melletted, és együtt kereshetitek –közös erővel – az utat, mely most már a „közös út”.

Haladsz előre, látod az út végét, célod beteljesedését, de mi lesz veled, ha az elkanyarodik és már csak egy pár métert ismersz belőle? Ne aggódj! Az út folytatódik, ott van, csak várnod kell, míg meglátod. Ehhez viszont le kell győznöd félelmed, amit az ismeretlenség, idegen környezet miatt érzel és haladnod, lépned kell tovább! És addig is: képzeld el, találgass milyen lehet a folytatás és igy nem érhetnek meglepetések.

Utad során beesteledik. Sötétség borul az erdőre. Mi lesz veled most? Az orrodig se látsz el, az előtted álló utat -a célt -nem ismered, félő hogy elbuksz és megütöd magad. De ne torpanj meg! Miként szemed megszokja a sötétséget, már tudni fogod, merre haladj!

Ha pedig útkereszteződéshez érnél: ne habozz! Válassz egyet bátran, hisz egyedül neked kell döntened! Ez a Te utad! És ha már egyszer döntöttél, ne nézz vissza, ne bánj meg semmit, hanem próbáld meg azt az utat szeretni, szebbé tenni, amit TE MAGAD választottál!