Magyar fejlesztés a daganatos betegek gyógyítására!

http://www.origo.hu/tudomany/20130723-iknife-takats-zoltan-tiz-evig-keszult-a-magyar-vilagsiker-az-intelligens-sebeszkes.html

Az iKnife segítségével a műtőasztalon, valós időben megállapítható, hogy a metszés a daganaton vagy ép szöveten halad keresztül. Ebben a dilemmában az orvosok eddig csak az érzékeikre, illetve a legalább 10-20 percet igénylő, és nem is mindenhol elérhető műtét közbeni szövettani vizsgálatra hagyatkozhattak. Az iKnife ezért gyorsasága és precizitása révén felbecsülhetetlen értékű támaszt nyújt a sebészeknek a daganat minél teljesebb eltávolításában és a környező ép szövet megkímélésében.

Itt tart most ez a jellegzetesen magyar – úgy értve: magyar szellemi tőkéből táplálkozó, ám kibontakoztatásához a hazai odaadás és szakértelem mellé jelentős külföldi hozzájárulást igénylő – orvosi-tudományos sikertörténet. Takáts Zoltánt által kifejlesztett iKnife óriási előrelépést hoz a daganatsebészetben

A feltaláló elmondása szerint a klinikai kipróbálásokba elsőként az emlőrákot, a különböző nőgyógyászati daganatokat (méh- és petefészekrák), a tüdő elsődleges és áttéti daganatait, valamint a húgyutak (elsősorban a vese) daganatait vonnák be. A petefészekrákra például az jellemző, hogy nagyon előrehaladott stádiumban szokták felfedezni, amikor a hasüregben már számos áttétje telepedett meg.

Az onkológiai tapasztalatok szerint, ha az áttéteknek több mint 90 százalékát sikerül műtétileg eltávolítani, azzal ugrásszerűen javítható a várható élettartam és az életminőség. Azonban a hasüreg rejtett zugaiban megbúvó áttétek puszta szemmel történő felismerése a legtapasztaltabb sebészt is próbára teszi, ezért segítség nélkül a 90 százalékos eltávolítási arányt szinte reménytelen megvalósítani. Az iKnife-tól azt várják, hogy ezt az eredményt rutinszerűen elérhetővé teszi majd azáltal, hogy a sebészeknek azonnali visszajelzést ad bármilyen obskúrus szövetcsomó mibenlétét illetően.

Általánosságban is paradigmaváltást remélnek az iKnife-tól a többszörös daganatok műtéti kezelése terén, ahol a nagyszámú rákos góc eltávolítása most heroikus erőfeszítéseket igényel, ezért nem ritka az az eset, hogy a beteget a műtőasztalon egyszerűen „visszazárják”, nehogy többet ártsanak neki, mint amennyit használhatnak. A tumoros gócok széleinek automatikus azonosítása viszont jelentősen felgyorsíthatja és megbízhatóbbá teheti az effajta nagyszabású műtéti vállalkozásokat is, amelyek ezért inkább részeivé válhatnak a mindennapi sebészi gyakorlatnak.

Mivel az iKnife nemcsak daganat és ép szövet, hanem a legváltozatosabb daganatféleségek között is különbséget tud tenni, az eszköz forradalmasíthatja az áttéti daganatok szöveti eredetének meghatározását is. Míg jelenleg egy tüdőből vagy májból eltávolított áttéti daganatról csak a hetekkel később megszülető patológiai lelet mondja ki, hogy honnan származhatott, az iKnife már a műtét közben ráirányíthatja a sebészek figyelmét, vajon melyik szervben lehet érdemes az elsődleges daganatot keresni, ha annak helye addig ismeretlen maradt.

Mission completed

Az elő interferon beadásának napja: 2012. november 6

Az utolsó interferon beadásának napja: 2013. július 8.

Daganat megjelenése: 2012.június
-Műtét letudva (2012. augusztus)
-kemoterápia letudva (2012.szeptember - október)
-sugárkezelés letudva (2012.október - november)
-interferon letudva (2012.november - 2013. július)
Mindez 2012 június - 2013. július között. Úgy, hogy éltem az életem, és senki nem tudott róla, senki nem látta körülöttem, mi zajlik velem.
Nem hittem volna anno, hogy ezt meg kell/át kell élnem, de azt tudtam, hogy meg kell csinálnom. Végig kell járnom az utam. 
Néha azt hittem sosem lesz vége.., néha elbizonytalanodtam, vége lesz-e egyáltalán.És ha igen, hogyan..Voltak nehezebb és könnyebb napok, de mindig volt valahogy. Az ember sok mindent túl él.

Nem is tudok mit írni, köszönöm aki olvasott, biztatott, és hitt abban, hogy sikerül!

Interferon - visszaszámlálás

Hoztam pár képet az interferonról annak, aki épp információ után kutat mi is az, hogy kell elkézelni, stb. Én nem tudtam a létezéséről azelőtt, és szerintem sokan így vagyunk ezzel - sok mindent nem tudunk míg nem vagyunk kénytelenek találkozni/szembesülni vele.

Röviden, az interferon egy olyan immunerősítő injekció, ami aktivizálja és erősíti az immunrendszert, melynek célja a daganatos sejtek kialakulásának megakadályozása, a védekezés segítése annak aki már gyógyult, de valamilyen oknál fogva nem volt erős annyira, hogy a betegséget elkerülje.

Az injekciót (ahogy nekem a dokim mondta) a betegség súlyossága, a kapott kezelés és a ember súlya alapján számolják, határozzák meg. Pl. az én esetemben fél év, de valaki egy évig is használja. Ezeket mind tanulmányok, statisztikák alapján írják elő. Én bízom benne, hogy végre beleesek az átlag statisztikába, ugyanis az első ilyen "nem kell kezelés, mert ez a statisztika" sajnos nem igazán jött be :(

Interferon képekben:

Az injekciót én magamnak adtam be. Félelmetesnek tűnik, de ha tudja az ember, hogy az egészsége miatt kell, könnyen megy, nem fájdalmas (talán kétszer fájt a fél év alatt). Most már a hasam elég piros, olyan mintha allergiás pöttyök lennének és kis csomók is keletkeztek rajta, ami el fog múlni ha abbahagyom.

A mellékhatások listája elég hosszú, és ez még csak az első oldal...

És íme az én fél éves adagom egy zacskóban összegyűjtve:

Már csak két interferon van hátra!! 
Tervek szerint egy hét múlva, a nyaralásunk után és a 30. születésnapom előtt ünnepélyesen letudom az utolsót! (már jó lenne, mert olyan vagyok mint egy öreg mamóka..., fáj mindenem, mindenhol és a türelmem csökken, egyre nehezebb tolerálni a fájdalmat ami felüti a fejét, mondhatni törzsvendég; és hinni  csak hinni abban, hogy ezek a fájdalmak nem betegség hanem a gyógyulás jelei.. Nemsokára azonban kipaterolom a lakásomból, nem lesz többé keresnivalója nálam!!)...

Szép nyarat!

Zene

Már régóta nem raktam fel zenét, így most itt az alkalom; ezt hallgatom mostanában- megnyugtat:

http://www.youtube.com/watch?v=yUOWsl7TDtY&list=LLM9pM5Aibvhcj2TFkWyJZ5w&feature=mh_lolz

Ha már egy, akkor kettő is elfér:
http://www.youtube.com/watch?v=4rzIyXDPQew

Visszaszámlálás:
Kibontottam az utolsó interferon dobozt (6db...)!

Kontroll majd nyári szünet

Voltam bőrgyógyászomnál kontrollon. Már 3 hónapja nem találkoztunk, így megnézte az anyajegyeimet kézi dermatoszkóppal, megnyomkodta a nyirokcsomóimat, megkérdezte hogy vagyok. Megnézte a véreredményem. Csak a GOT-om lett magasabb (mint egy kezdő alkesznak) de egyébként a TSH és más eredmény is jó, néhány darab "egy csillagossal"  fűszerezve. Volt nekem már nulla csillagos eredményem is (amikor minden a megfelelő értéken belül mozog), mégis beteg lettem, nem jelent semmit.

Nyárra „szabadságot” kaptam, nem kell mennem semmire, szeptembertől azonban beindul a CT, MR kontroll is. Mivel mondtam hogy a karom mindig fáj, beszélnem kell egy gyógytornásszal. Jó lenne ha tudnám, mi az amit szabad, kell, tilos csinálni a karommal, hogy jobban legyen.

Az interferonból 8db van már csak hátra, így a visszaszámlálás indul!!! Azt mondta a doktornő: akkor most leépítjük –mondom az remek, és azt hogy kell? (kicsit olyan mintha drogról állnék le) Mondta hogy egyre kevesebbszer adjak, míg a végén már csak a saját immunrendszerem harcol minden ellen. Kicsit izgulok emiatt, de van még Culevitem, amit gondoltam szedni még pár hónapot, illetve vettem egy gyümölcskoncentrátumot, ami immunerősítő. Megpróbálok stresszmentesen élni (bár elég nehéz interferon mellett, ami frusztráltságot, feszültséget okoz) de minden mellékhatás lassan elmúlik majd, legalábbis bízom benne. Májusban volt egy éve, hogy észrevettem magamon a bajt, és augusztusban lesz 1 éve, hogy tünetmentes vagyok.

Kérdésem, hogy hogy tudjak hinni a teljes gyógyulásban, ha már egyszer volt ilyen, és visszajött 1,5 év múlva? Addig mit csinált, hol lappangott a betegség, és miért jött elő? És mi lesz ha most is előjön egy váratlan pillanatban? –ettől félek igazán.

Kérdés gyomorfájdalomról

A blogot kihasználva megkérdeznék valamit, hátha tudtok tanácsot adni:

Csütörtök este óta fáj a hasam. Nem tudom beazonosítani hol pontosan. Legtöbbször a gyomorszájamnál érzem, aztán görcsöl, majd ha megnyomom akkor a köldököm vonalában. Ha lejjebb megyek ott meg az injekció helye de az elhanyagolható. Futásnál is fáj, igy nem is nagyon mozgok, mintha a hasamban a dolgok összekuszálódtak volna. -Gondoltam rákérdezek hátha másnak is volt ilyen interferon közben és nem kell ezen idegeskednem míg bejutok a dokinőhöz egy hét múlva.

Lassan telnek a napok

Tegnap elővettem a maradék interferon dobozaimat és örömmel konstatáltam, hogy már csak két és fél doboz van hátra!! J Majd kiszámoltam az meddig tart és elszomorodtam kicsit, mivel június végéig még szúrnom kell L Aztán kitaláltam, hogy el kellene menni július elején kirándulni és megünnepelni, hogy végre vége! Szóval hullámoztam egy sort, megint.

Mondjuk ez a dátum még változhat mert június elején megyek a dokinőhöz, aki tehet bele egy X-csavart. És ugye biztos mennem kell CT-re megint, és ki tudja mi lesz, vac-vac, meg ilyenek.

Amúgy mostanában annyira nincs mélyen a hangulatom. Összeköthetném a pszihodokival, de szerintem csak szerencséje van, hogy jobb passzban talál. Érdekes beszélgetéseink vannak, a múltkor oda lyukadtunk ki, hogy miért nem próbálom magam elfogadni? Most ezen kell agyalnom, mi lenne ha elfogadnám magam? Vagy megmutatnám igazából milyen is vagyok..mert hogy őszintén bevalljam, kicsit tartok tőle, hogy nem vagyok elfogadható..azaz ha igazából és úgy tényleg megismer valaki, akkor megijed. És nem fog tudni elfogadni. Á azt mondja, hogy „elfogadlak te kis buta” és szeret minden tulajdonságommal együtt, de… hiszi a piszi! –Na, szóval látható, hogy itt van hova fejlődni J Teljesen kiadni magunkat a másiknak nem könnyű meló, kicsit para.

Örülök mindig a leveleknek amiket kapok, azok is fel szoktak dobni, jól esik és kész, még így is, hogy kicsit „anonymus” vagyok.

Voltam bulizni, és kirándulni is mostanában, jól sikerültek, az idő is nekem kedvezett. Azt a pár rossz gondolatot meg próbálom elhesegetni. Vannak hirtelen –rám nem jellemző –dühkitörések, de azokon viszonylag hamar túllendülök. Jó a kedvem, mert tudom, hogy elkezdődött a jó idős, kirándulós, lazulós időszak..bár a melóban sajnos eléggé elfáradok, és egyre több a baki, mert a figyelmem hamarabb lankad és összekeverek pár szót, feladatot, upsz.

Szóval ezek vannak, múlik az idő, telnek a napok, és bizakodom, hogy a dokinál most sem lesz semmi gond!

Szép napot Mindenkinek!

Sehogyse lét

Semmi újdonság! Nagyobb változás se lelkileg se fizikailag nem ért. Azaz nem vagyok jobban, de rosszabbul sem, akár nézhetném ezt pozitívan.

Sok minden bajom van mostanában, egyelőre birom, de feszül a cérna- feszül. Főleg így, hogy van egy kutyám, van egy melóhelyem, és van egy párom akivel normálisan kell(ene) viselkednem. De mindenélkül is elég nehéz az élet, ugye…

Amikor beadom a feront általában gyorsan elalszom (mostanában olyan fáradt vagyok...), majd ha felkelek hajnalban, megesik, hogy izomfájdalmam van, akkor nyűglődök és nyüszögök. Nehezen alszom vissza és van, hogy rémálmom van. Eddig sem aludtam jol, de ezen csak ront a feron. A munkában nagyjábol okés minden, néha megszédülök, vagy fáj a fejem, ja és a vállam ahol műtöttek folyamatosan fáj, hol itt hol ott. A karom egyre rosszabbul bírja, olyan mintha ínhüvelygyulladásom lenne, de szerintem nem az. Megemliteném még az emlékezetemet, pocsék! Olyan szinten kiesnek dolgok, hogy becsuktam-e az ablakot, ..nevek, szavak, stb.

Estefelé meg jön a hiszti, mert már gondolom elfáradok, és mindenen depi, sirás, idegeskedég, valamikor hangos szivdobogás, esetleg fejfájás. Néha nem, ezzel nem általánositok. Csak kiszámithatatlan.

Lassan megyek vissza kontrollra, előtte vérvétel, kíváncsi vagyok milyen lesz. Érdekes, hogy pajzsmirigy vizsgálat is kell, azt is lerontja? Meg a fehérvérsejteket? Nem értek hozzá.

Hétvégén voltunk bringázni, mondanom sem kell, hogy széllel szemben feladtam 500méter múlva. Vissza kellett fordúlni! Kicsit megsirattam milyen béna is vagyok, Á. vigasztalt és megemlékeztünk fénykoromra, mikor megismerkedtünk és alig ért utol a hídon felfelé úgy nyomtam neki. Azt mondja lesz ez még így, én meg megnyugodtam és lenyomtunk 18km-t végül. Lassan, de biztosan.

Járok pszichodokihoz, tök égő ilyet leírni, de ahogy hallottam más is járt ilyen helyzetben, így nem érzem, hogy gyenge lennék. Csak próbálok változtatni pár dolgon, és ehhez kell egy ember aki meghallgat. Mert egyelőre még nem sok mindent mond. Fog mondani hasznos dolgokat? Pl. hogy ezt és ezt tedd, ezt meg ne? Gondolom nem, mert nekem kell döntéseket hoznom. Ő csak rávezet. Na majd meglátjuk...

Problémák

Hol is kezdjem. Szörnyű napokat élek. Ne kérdezze senki miért, mert a válasz csak az lenne: nem tudom. És még hozzátenném, hogy remélem az interferon az oka mindennek. Amióta viszont elgyengültem, és az interferonra fogok mindent, meg sem próbálok ebből kitörni. Már ha egyáltalán lehet.

Két hete pár napig nem mentem be dolgozni. Reggel rámtört egy hisztiroham, csak sírtam, és azt mondogattam: „nem bírom” – és most először az egy év alatt, nem tettem a kötelességem, otthon maradtam. Megnyugodtam, pihentem, takarítottam, kikapcsoltam. Jó volt.

Most szabadságon voltam, 5 napig. Alig vártam, az utolsó órákban dudorásztam, annyira akartam ezt a pihit. Erre mire hazaértem a hangulatom leugrott a béka popója alá, és ha azt mondom, hogy néha sikerült pozitív irányba mozdítani ebben a pár napban, nem állok messze a valóságtól. 

Szerdán nem keltem ki az ágyból, a sötét szobában feküdtem, csendben, vártam, és nyűglődtem. Fájt mindenem, néha erősen dobogott a szívem. Pedig kint száz ágra sütött a nap, és a kedvenc elfoglaltságom lett volna a program: túrázás. Végül egy igéret miatt másztam ki az ágyból. Persze utána jobb lett, csak ki kellett mozdítani. Másnap mentem a pszichodokihoz. Beszélgettünk, és mivel mindenre azt mondja szinte, hogy normális, így megnyugodtam. Most nincs kedvem kifejteni mikről beszélgettünk, majd talán legközelebb. A lényeg, hogy nem győzött meg, hogy rá fogok jönni nagy bölcsességekre az életemből, de ha már megnyugszom valamelyest jelenleg az is segítség. Jókedvűen indultam neki a 32km-es bringatúrának Á-val. Fizikailag nincs bajom, legalábbis ha nem hagyom el magam. Még (?)..
Szép idő volt, mozogtunk, együtt voltunk, nem is kellett több! Az a nap jól sikerült. Másnap utaztam a szüleimhez, és sírva fakadtam mikor a vonat elindult. Még soha nem fordult velem ilyen elő. Újra rámtört a szomorúság. Hazaérkezésem után sem tudtam felhőtlenül örülni aminek régebben igen. Van a szívem körül egy nyomás féle, amit mostanában egyre gyakrabban érzek. Olyan mintha szorítana, mintha futottam volna 10km-t és a szomorúság is rá telepedett volna. Próbáltam rejtegetni a rossz kedvem, de látható rajtam.. Hajnalban arra keltem, hogy pánikolok, aggódok, félek..mitől? Mindentől ami aktuálisan zajlott aznap. Hogy mi lesz anyák napján, hogy mit írtam egy levélben, és hogy a melóval mi van. Ez egy újkeletű dolog, azelőtt sosem izgultam! Az volt a mondásom, hogy: majd akkor izgulok, mikor ott a probléma..most még probléma sincs! Generálok! És nagyon szörnyen érzem magam. Holnap megint hétfő, és megint munka, és félek. Mitől? Passz. És azt az időt amiben jól érezhetném magam, így nem élvezem! Csak nézem az órát, várom a következő napot, de ott sincs semmi ami várnivaló... Még jó, hogy megyek kedden dokihoz. Addig meg próbálok valamit várni ami motivál. De amilyen vagyok mostanában, mire odaérek hogy örüljek neki, már nem tudok.. :(

Változások

A változások jók, azt mondják.

Változás jön a munkahelyemen, és változott az életem otthon is, hiszen megbeszéltük Á-val, hogy amíg interferon injekciót „szedek” addig elköltözik. Én kértem. Nem akarom, hogy a célegyenesben menjünk szét a megszaporodott veszekedéseink miatt. 
Minden érzést felerősít az interferon, és saját magam sem tudtam már követni milyen kedvem van. Az meg még nehezebb, hogy tartsam magam előtte. Szegény mindent megtett volna, hogy segítsen, de nem tudott. Így zajlottak ezek a beszélgetések: - Hogy vagy? –Mi baj van?  -Semmi! – De mégis? Miért nem mondod el? –Mert nem tudom mi bajom van!

Tényleg nem tudtam megfogalmazni az okot, Ő pedig úgy érezte nem engedem magamhoz közel. Ez a jellemzője az interferonnak. Alattomosan depibe ejt, és Te meg nem érted mi van, nincs kedved senkihez és semmihez. Másnap már lehet, hogy van, de akkorra már a másik beszívta a fájdalmadat, és ezt a negatív beszélgetést... majd jön a következő ilyen, még egy, és csak sérülünk..Azért is aggódom, ne fájjon neki lelkileg, ha már végig velem volt eddig is és ahogy mondja: Ő is átélt velem mindent.

Döntésem én hoztam, Ő pedig elfogadta, hogy így tud legjobban segíteni. Úgy érzem jelenleg így a legjobb számunkra. Találkozunk, beszélünk, közös programot szervezünk, csak nem olyan gyakorisággal mint eddig (tehát nem minden nap).

Elmondta, hogy újra vissza kellene találnom a társasági életbe, mert nagyon elhúzódtam mindenkitől. A barátaimmal nem igazán tartom a kapcsolatot. Volt egy pont az életemben, mikor besokalltam, úgy éreztem csak én teszek az ügy érdekében, így egyre kevesebb programot kezdtem szervezni. Most ezen is próbálok javítani.

Jövő héttől elkezdem a pszichológiai konzultációra járást. Sajnos még nem igazán hiszem, hogy megoldaná minden gondom-bajom, de adok egy esélyt. Ha ezáltal jobb lehetek, nem csak mint gyógyult, hanem mint ember (van pár tippem min szeretnék változtatni) akkor legyen.

Persze semmi sincs ingyen, a múltkori beszélgetésünk alkalmával én is mondtam pár dolgot Á-nak, és kértem, gondolkozzon rajta.

Egyikünk sem veszített az érzelmeiből, csak újra vissza kell találnunk magunkhoz (mármint nekem) neki meg adok egy kis időt, hogy pihenjen, gondolkozzon. Így én teljes mértékben magamra figyelhetek, ha sírnom kell sírok, ha jó kedvem van örülök, és próbálom megérteni miért. Remélem sikerrel járok!

Amúgy a dokinő szerint a múltkor kiírt interferont még jó lenne ha beadnám, ami 2 havi mennyiség. Azaz 7 havi adag összesen az ígért 6 hónap helyett!! :( Az egészség a legfontosabb, de még nem tudom hogy döntök. Egy hónap lehet nem számít, és inkább szednék culevitet egy fél évig még, mintsem tönkremenjek ebbe. Heti 3-nál többet meg nem lehet beadni, mert az emelt dózis, és orvosi felügyeletet igényel...így az nem jöhet szóba.

Arra gondolok amikor bizakodó vagyok, hogy lassan eltelik 1 év azóta, hogy megtörtént mikor 2012 májusában először tapintottam a nyirokcsomó duzzanatot és kezdtem egyre jobban érezni, hogy nincs minden rendben, majd júniusban a szemembe mondták hogy áttétem van. És ha minden jól megy júniusban vége lehet ennek az egésznek, és az már nem sok idő. Ezt muszáj már fél lábon is kibírnom!

Megdöbbentő felfedezés

Hullik a hajam!!! :(:( -ennél többet most nem tudok róla irni..

Már csak egy hónap!!...-visszaszámlálás indul..

Itt a tavasz, itt van újra..

Szia kedves Látogató! Remélem minden ok Veled!

Jelentem velem minden ok, kivéve mikor nem :) Itt a tavasz itt van újra, van nekem Á, és Kutyi, vannak szép és nehéz napok –mint mindenkinek… jelenleg nincs okom a panaszra (kivéve mikor csak panaszkodom). A dokikat már ezer éve nem láttam (egy hónap nekem ezer év), így csak az interferon injekció emlékeztet a betegségre. Meg még egy pár dolog…

Pl. a biozöldségek, biomosóporok, bioszappanok, biokozmetikumok, amiknek a létezéséről mit sem tudtam régen

      a vállfájdalom ami állandó, és máshol is elő-előjön, inkább nem is figyelek rá, mert csak felidegesíteném magam. Megpróbálok együtt élni vele.

      a rossz álmok mik gyakran gyötörnek éjjelente

      a hisztim, depim, vagy minek nevezzelek J

      a hipohonderségem. Mikor hétvégén hazaértünk egy óriási kirándulásból, éreztem hogy fáj a mellemnél. persze rögtön mindenféle csomókra gondoltam, de kiderült, hogy csak ahogy tartottam a pórázt, izomlázam lett

       jelentkeztem a cégnél Egészségmegőrzési programra. Szervezhetünk mindenféle megelőző szűrést, és hírdethetjük a dolgozók körében az egészséges életmódot. Jó érzés segíteni.

Az utolsó kontroll eredményét még nem tudom (máj MR), nem mentem el a rendelésre, mert több traumát okoz elmenni, mint hasznot. Fel kellene őket hívnom….de csak szólnának ha baj van, nem? Nem dugom homokba a fejem, egyszerűen csak annyit érintkezem dokikkal amennyi szükséges. Múltkor mikor voltam a bőrgyógyászomnál, nem nézte mennyi interferon kell még a célig, igy megint kiírt vagy 3 havit..persze annyi már nem kell. Május közepén jár le hivatalosan a fél év. Az már csak egy hónap!!

Szóval így élem életem, itt a kirándulószezon, szóval szinte sosem otthon, hanem kint valamerre, hegyre fel- helyről le, kutyát sétáltatva, és lassan vastagon kenve magas faktorú krémmel- mert már ez is az életem része lett.

Let's win the fight, we are stronger!

MR vizsgálat II.

Amíg friss az élmény megosztom onkológiai utam izgalmas momentumait:

   - Pszichológus: elég gáz kimondani, hogy elmentem hozzá. Mondjuk nem miattam, hanem a párom miatt. Mert szeretem és nem akartam, hogy szenvedjen miattam. Hogy megnyugtassam, hogy én megteszek mindent. Eléggé ördögi a kör, mivel, ha depis vagyok akkor nem akarok/nem tudok senkit elviselni magam körül. Beleértve őt is. Ő viszont segíteni szeretne, és azt kérdezgeti mi a baj..én viszont nem tudom mi a baj, hiszen a depressziónak ez a lényege: nincs baj, mégis letört vagyok. Emiatt Ő szomorú, én meg kapok egy plussz hátizsákot amit cipelhetek, hogy „már megint” nem vagyok „okés”.

Segíteni nem segít ez a látogatás hullámhegyeimen-völgyeimen, mert én mindig is jobban megéltem dolgokat mint mások, így sokkal jobban örülök/átélek dolgokat ami azt jelenti, hogy a mélységek is erősebb intenzitással jelentkeznek. Viszont kimondta az orvos a kulcsszót amibe kapaszkodhatunk: az interferon jelentősen megnöveli a depresszió hajlamot. Ha leállok vele abbamarad a depi is. Így Á tűr, én meg imátkozom, hogy ne jöjjön elő a legváratlanabb helyzetekben.

  Kérdezte a doki mivel kötöm le magam, hogy eltereljem a figyelmem. Megemlítettem, hogy mivel már nem tudok aerobicozni, fekvőtámaszozni, táncolni, hiszen a karom vállam nagyon fáj, ezért van a kuyta akivel lemegyek sétálni, gondoskodom róla és a többi. 

   - MR vizsgálat: Bemegyek a rendelőbe, vagyis beosonok, nem szeretem a feltünést. Általában úgy érzem megbámulnak, és összesúgnak, mert a korom jelentősen alacsonyabb a többi páciensétől. Jön a „szegényke” meg „ilyen fiatalon” felkiáltás, én meg „igen, ez igy van” –szóval utálom. Legszívesebben egy alagutat ásva közlekednék.

Épp, hogy belépek, felismerem az asszisztens ápolót, aki szintén felismer (hiszen mostanában jártam ott vagy 5ször) és odakiált: Üdvözlöm, újra itt?- áá, mondom igen, törzsvendég vagyok. Mire Ő: és hogy van? Minden rendben? Én meg, hogy Igen, minden rendben! „Máj Mr ugye?” -Kérdezi,- „már volt ezen ugye?” Igen, voltam!- mondom én, és „megnyugszom…”, mert végre mindenki kiváncsiságát enyhítettem, hiszen mindenki mindent hallott. Kitöltöm (már vagy 20-jára) a papirokat, hogy milyen műtétem, terápiám volt, majd int a kedves nővér, hogy nemsokára mehetek. És valóban, 10 perc után behívnak. A másik ajtónál CT-re vár kb. 15 ember. Én meg arra gondolok a CT jobb egy fokkal.

A kedves nővérnek lejár a munkaideje, én sajnálom, mert egy mogorva, a munkájával és életével elégedetlen nővér jelenik meg. Velük óvatosan kell bánni, ha nem akarom hogy fájjon a vizsgálat. Kedves vagyok és megköszönök mindent. Tényleg hálás vagyok. Mindenkinek aki hozzámszól, és normális –de nem tudom nekik meghálálni, ez kicsit bosszant. Egy köszönöm olyan kevés! Beküld a fülkébe és ad egy sexi hálóinget, vegyem át. Dehogy is sexi, nagyanyám korabeli! Le kell vetkőzzek és bele kell bújnom! Mintha beteg lennék! Eszembe jutott a kórház, és ekkor elsírom magam. „Na, hagyd abba azonnal” – gondoltam, nincs miért sírni. Mindjárt vége és aztán megfogadtam nem jövök vissza max csak fél év múlva.

Beszúrták a tűt a vénámba, nem volt idő izgulni. Majd bementem az ismerős géphez. Mivel levettem a szemüvegem alig láttam, csak rohangáló orvosokat, egy nagy fehér gépet, éreztem egy tűt a vénámban, egy súlyt a mellkasomon, egy pumpát a másik kezemben (jelezni ha nem lennék jól). Kiszolgáltatottnak éreztem magam. Betoltak a gépbe és kezdetét vette a „Vegyen mély levegőt és tartsa bent”, „kiengedheti”. Közben a hátamat melegítette valami és felülrűl fújt a 70 km-es szél. Mindez 25 percen keresztül különböző logikátlan kattogással kisérve. Füldugóval és úgy, hogy már ismertem a rendszert, elviselhető volt. Annyiszor és olyan hosszú ideig kellett levegőt venni, hogy mikor kitoltak a gépből szédültem. „jól van?”- kérdezték. Persze! -sose mondom, hogy nem. Kivették a tűt és várhattam a sexi hálóingemben 25 percet, míg a következő beteg végez, hogy újra visszafeküdjek megnézni a májam jól üríti –e a kontrasztanyagot. Hibámból nem tanulva, most is elfelejtettem betenni újra a füldugót, így tripla hangosan hallgattam végig a kattogást. De tudtam, hogy utána vége, és mikor kiléptem az épületből- bár semmi különösebb okom nem volt rá- iszonyú boldog voltam! Még a nap is kisütött miattam..

MR előtti nap -összefoglaló

Szia Nati, és Mindenki aki olvassa ezt az oldalt :)

Jelentés: Holnap megyek újabb MR vizsgálatra (pontosabban máj MR -UTÁLOM! Összehasonlítják az előző eredménnyel) és előtte beugrom az onkológia kedves pszichológus srácához is egy beszélgetésre.

Most azonban kezdjük az elején:

-fizikai állapotom: jelenleg (ami nem általános, napi szinten változik) fáj a műtött oldalon a karom. Mintha a karomon át futó ér fájna, nem tudom teljesen kinyújtani. Nem tudom kellene-e tornáztatni, vagy pihentetni érdemes. A nyakam-vállam be van állva, nehezen mozog. A fejem fáj, bár foghatom az időjárásra is, a szemem ég. De nem vészes, még melóban ülök és probálok koncentrálni. Néha sikerül. Esélyes hogy holnap jobban leszek, mert az idő nagyobb részében semmi bajom. A dokim nem mondott semmit mikor ezeket elmondtam. Gondolom szokásos és tipikus tünetek.

Ami a lényeg: még tudok nevetni és elfelejtkezni a gondokról ha hazaérek és vár a kutyám és Á. Viszont hihetetlen sebességgel változik a hagulatom, és bármitől sírva fakadok.

Már várom a tavaszt, hogy lehessen kirándulni a természetben. Kicsit tartok is tőle, mert a lépcsőn is nehezebben tudok felmenni, és szaladgálni sem úgy megy mint régen, de májusban vége az interferon kezelésnek, ha minden igaz!

-lelkileg ingadozok mint egy libikóka. Azért is kért meg Á, hogy menjek el az "Atyához". -Így hívom a pszichológus srácot, mert olyan mint egy pap. Holnap már nem mondom le. Van téma amiről beszélgetnék vele, ez többnyire nem az egészségi állapotommal függ össze.

Az egészségi állapotommal kapcsolatban keveset aggódom. Olyankor kiakadok, hogy mi lesz ha... és ezen kívül meg mindent elvettek tőlem ami jó volt, és most hiányzik! Például: cukor, csoki, sütik, féktelen bulik, ezen kivül minden amiben liszt van, mint a lángos, meki, igazi kenyér...-mert persze lisztérzékeny is vagyok.

Nem szoktam senkinek beszélni a betegségemről, könnyebb így, mert elfelejthetem, hogy mi volt, és vehetem úgy, hogy én egészségesen élek és sokkal tovább is fogok így élni, mint azok akik zsirosat cukrosat vagy más károsat tömnek magukba. Viszont voltam nőgyógyászati kontrollon és kénytelen voltam mesélni róla. A nő először kicsit flegma, nemtörődöm volt. Amint ezt elmondtam, mindjárt elkezdett sajnálni, és odafigyelt. "Hát, ez a betegség nem piskóta..de gondolom Te tudod a legjobban. Lehet, tudnál is újat mondani még nekem is!" . Mi tagadás, tuti tudnék. Ilyenkor újra rájövök milyen súlyos volt is a baj, újra átélem, rágondolok, és ezt nem akarom! Mert előre kell nézni, és még ha nem lehet/kell is felejteni, legalább megpróbálom elfogadni, hogy megbetegedtem de meggyógyultam!

Állapotjelentés - február

Az állapotom jelenleg: átlagos. Ami abból áll, hogy lelkileg: jó testileg: közepes.

Múlt héten az állapotom rossz volt. Lelkileg teljes bukás, testileg pedig akkor is fájdalmak.

Pár hete, talán egy hónapja is újra elkezdett fájni a vállam, karom, lapockám, szóval a hátam felső része. Ezt tulajdoníthatjuk annak (és miért ne tennénk) hogy a kutyámat le kell vinnem sétálni, fegyelmezni, játszani vele, labdázni, ami mind-mind azzal jár, hogy újra mozgok. Futkározok, le-fel hajolok, dobok, tartok, fogok. Vettem rá Sport krémet, azzal kenegetem. A fájdalom jár s kel ide-oda, de múlni nem akar –ez a rossz hír.

Pár napja újra rámtőrt a depresszió. Én még elviseltem volna, de odáig jutottunk, hogy Á. erőltette, menjek el az Atyához (igy hívom az onkológus pszichológust). Viszont én most nem akartam. Már abban sem láttam megoldást.

Megpróbálom leírni milyen érzés is ilyenkor:

-üresség

-mélység

-magány

-jövőkép nélküliség

-letargia

-idegesség, feszültség

-minden érdeklődés hiánya

-tehetetlenség

Nem látom a jövőt, nem érdemes élni, miért keljek fel, miért feküdjek le, nem akarok látni senkit, nem akarok tenni semmit- érzés. Szörnyű. Legbelül viszont tudom, hogy vége lesz, és várok. Nem tudok csinálni ellene semmit, ha akarok, már akkor sem megy. Gyengének érzem magam és reménytelennek az egészet.

Mikor túl vagyok ezen az állapoton, és visszanézek, azt gondolom egy „viszonlag” szerencsés ember vagyok. Lehetne jobb is (kis telhetetlen!) de rosszabb is (na végre, valami pozitív!). Van egy lakásom, egy kutyám, egy munkám, szüleim, pár ember akinek talán fontos vagyok, és Á. aki a világ legkitartóbb embere és mindig számíthatok rá! Hát akkor???!

Mivel CT-re jövő héten kell mennem (kedd), és március 6-án kontrollvizsgálatra a bőrgyógyászomhoz, arra gondoltam ezen napok valamelyikén elnézek az „atyához”.

Érdekes dologra lettem figyelmes, mikor megpróbáltam összeírni miért vagyok ilyen: mindenki azt gondolná, hogy tudja mi volt az első helyen, de érdekes, hogy csak a 5. és egyben utolsó pont szólt a betegségemről!

Eredmény -MR

Nincs kezemben az eredményem, de a bőrgyógyászom felhívott, ahogy megigérte, és azt mondta nem találtak szövődményeket! Jó hír! Általában kevésbé aggódja túl azt amit leírnak mint én, így jobb is hogy én nem láttam (könnyű belelátni dolgokat az eredménybe mivel mindig vannak kétes/nem egyértelmű szavak és mondatok amiket jobb, ha orvos lát és azonosít).

A legközelebbi vizsgálat időpontja: feb 27 -CT

MR vizsgálat

Azt mondhatom, hogy sajnálatos módon megtapasztaltam milyen egy MR vizsgálat, és ennek egyetlen pozitívumát kihasználva- azaz, hogy leírhatom a tapasztalataimat amit mások felhasználhatnak –elmesélem mi történt.

Máj MR-re voltam hivatalos az onkológiai központba este 8 órára, mivel a CT vizsgálatkor találtak bizonyos eltéréseket, és szerették volna alaposabban kivizsgálni, amire az MR a legmegfelelőbb vizsgálati mód (részletesebb, pontosabb).

Hívtak reggel hogy lesz csúszás, majd este 7 körül, hogy 10-re menjünk. Ez teljesen normálisnak számít ezen a helyen, sajnos annyi a beteg, hogy csúszásra kell számítani. 10-től éjfélig voltam ott és ebből csak fél óra volt a várakozás. Ennyi idővel számolni kell, ha valaki ilyen fajta vizsgálatra megy.

Amikor bementem egy fülkében le kellett vetnem a ruháimat (bugyi zokni cipő marad -köppeny fel) majd egy tűt helyeztek a vénámba. Ezzel adták a kontrasztanyagot a vizsgálat alatt. Várnom kellett míg az előző beteg végez (negyed óra), majd én jöttem. Kaptam füldugót, mert a gép nagyon hangos.

MR/CT összehasonlítás:

MR: - le kell vetkőzni teljesen, hogy fém ne legyen rajtunk –a gép sokkal hangosabb, kopogó hangot hallat (kicsit félelmetes) –a vizsgálat hosszabb –a kontrasztanyag kevesebb –teljesen betolnak egy fehér lyukba, bezártságérzést kölcsönöz –gyakori levegővisszatartás szükséges.

Amikor felkeküdtem az ágyra, letakarták a mellkasom egy nehéz tárggyal, és még egy tárgyat rátettek félkörben a mellkasomra. Mozgás kizárva. Bedugtam a fülldugót (ami semmit nem ért) majd betoltak a gép belsejébe. Fehérség vett körbe, mint a szoláriumban kb.

Mikor elkezdődött a vizsgálat, kellett egy hatalmas lélekjelenlét, hogy ki ne ugorjak a gépből annyira hangos volt. Ez meglepett. Ráadásul egy női géphang bemondja, hogy vegyek levegőt és tartsam bent 20 másodpercekre…és ezt ismételni fél percenként. Közben figyeltem hogy a tű a karomban ne mozduljon el mikor ide-oda húztak (legalábbis én úgy éreztem), szóval ez az összesen 20-25 perc olyan volt mint egy vizsga..figyelni kellett, kicsit izgulsz, és különböző feladatokat kell „megoldani”.

A kattogásban nem találtam logikát, de van egyébként, mert a gép akkor gerjeszt magának a vizsgálathoz szükséges vákumot(?). Ki volt plakátolva, hogy ez az eljárás nem eredményez veszélyes sugárzást. Fémmel viszont kapcsolatba lépve személyi sérüléseket okozhat. Érdekes, mert ahogy tudom fémes jellegű kontrasztanyagot adnak..tehát aki fémérzékeny…nem mehet.

Mikor elkészültünk a vizsgálattal, várnom kellett újabb fél órát, mert vissza kellett feküdni, hogy megnézzék, hogyan választja ki a májam az anyagot. Így egy szál virágmintás köppenyben és csizmában kimentem a váróba, ahol Á elaludt a széken, de felébredt és addig beszélgettünk. A tűt már kivették. Magamra terítettem egy kabátot, hogy mégse egy elmegyógyból szabadultnak hassak, ha bárki arra jár e késői órán. Jó, hogy velem volt, elterelte a figyelmem, így a félelmet és stresszt le tudtam redukálni arra a fél órára amíg bent voltam.

Amikor letelt az idő és visszafeküdtem, elfelejtettem betenni a füldugót. Ki volt írva, hogy ne izguljunk, gondoljuk pl. hogy fekszünk a tengerparton. Csak azt tudtam elképzelni, hogy háborúban épp jön a vadászpilóta és lő…vagy hogy fúrják a betont, vagy, hogy Rambo megy a TV-ben.

Ha arra kellene felelnem melyik vizsgálat a jobb, az MR vagy a CT, nem tudnék dönteni. A CT-n nagyon megvisel ahogy a kontrasztanyag szétáramlik a testemben,de gyorsabb,  míg az MR hosszadalmas, hangos és a levegővételek egy idő után nehézkesek (főleg 10kg-val a mellkasomon). Amikor távoztam, úgy köszöntem a kedves nővérkének: Jó éjszakát! A „viszontlátásra” kizárva –nem akarok senkit viszont látni ott (sem)...!

Új év, új feladatok

Az évem jól kezdődött, a karácsony, és a szilveszter jól sikerült, majd voltunk egy 4 napos wellness hétvégén, ahol nem voltak gondok, munka, stb, csak mi ketten Á-val!

December 30-án pedig elhoztuk életünk első közös kutyáját egy menhelyről. Kicsit nagyocska, de nem tudtam ellenkezni, olyan tökéletes! Lány, 5 hónapos német juhász keverék, barna cuki foltokkal itt-ott. Mondhatni a kezdetektől jól viselkedik, bár van annyi meló vele kb. mint egy gyerekkel. Így a hangulatom mostanában nem ér rá ingadozni, nem érek rá depizni, mert őt kell kényeztetni és kiszolgálni, és persze Á-val is szeretünk együtt lenni kettecskén amikor épp időnk engedi. Néha eszembejut, hogy beteg voltam, és hogy még sok-sok vizsgálatra "vagyok hivatalos", de ehhez hozzá kell szokni; ez vár rám életem végéig.

Voltam kontroll vizsgálaton a bőrgyógyászomnál január 2-án.  Most jó kedve volt, kedves, érdeklődő és figyelmes volt. Biztos ő is kipihente magát az ünnepek alatt.

Megkaptam a CT leletem. A doki azt mondja nem azonosítottak áttétet a test egyik pontján sem! Ez jó hír! Örültem neki nagyon! A kevésbé jó hír, hogy a májam és tüdőm miatt újabb MR / CT kell. Rutinvizsgálat, ilyenkor bármi furcsa az újra megvizsgálandó, míg ha nem lenne háttértörténetem továbbsiklanának felette.

Máj: már régebb óta látnak rajta valamit ami valószínűsíthetően hemangioma. Ezt akarják egy MR vizsgálattal megerősíteni. (mondjuk meg is van dagadva a májam, azt nem tudni miért, lehet a kezelések. Viszont a véreredményem jó lett!). Az időpont január 20 20:00-ra szól. Ez a vizsgálat csak a májat térképezi fel, és sokkal részletesebben mint a CT.

„A jóindulatú daganatok nagyon gyakoriak: nőkben gyakrabban jelentkeznek, többségük kialakulása fogamzásgátlók szedésével hozható összefüggésbe. A három leggyakoribb jóindulatú elváltozás az érdaganat (hemangioma), a valódi májsejt daganat (adenoma) és a fokális noduláris hiperplázia (ami tulajdonképpen a máj saját szöveti elemeit, de az ép májszövethez képest eltérő arányban tartalmazó képlet).”

Tüdő: találtak egy azelőtt nem létező „képletet”, ami lehet pl. megfázás stb. maradványa, szeretnék újra megnézni. Remélem mire odakerül a sor már nem is lesz ott. Február 22-re van időpontom. Most nem kell inni előtte folyadákot (1 óra alatt 1 liter undorító ízű lötty) "csak" a vénás injekció lesz. Lassan törzsvendég leszek CT-n…pedig nem a kedvencem :(
Aggódhatnék ezen viszgálatok miatt, de nem szeretnék! A februári vizsgálat még olyan távoli, hát még az eredménye! Miért ne lehetne jó az eredmény nekem is alapból, mint sok más, egészséges emberé!