Végre vége a sugárkezelésnek!
Olyan vagyok mint egy pekingi csirke amit sütésnél odapirítottak egy kicsit.
Már kezdett fájni a nyakamnál a szegycsontom és a hátamnál (mert átvilágította a sugár a vállam -lásd kép). Viszket, olyan mintha leégett volna és most kezdene hámlani. Persze még nem hámlik. Viszont beszereztem pár pöttyöt, aprókat és nagyobbakat egyaránt. Eddig ez a felület viszonylag pöttymentes volt. Anyajegyet mentem kezelni, és kijött pár új- remek.
Amikor utoljára bementem a fülkébe, kicsit elméláztam. Hiányozni nem fog a hely, de milyen érdekes, hogy megszoktam ide járni! Pár napja kezdtem el azon elgondolkodni, mit fogok csinálni az újra felszabaduló időmben. Teljesen leszoktam a programokról, mivel minden nap már több mint 1,5 hónapja kezelésekre jártam. Aztán pedig haza, mert akkor már nem volt kedvem sehova se menni 1-1,5 óra utazás és várakozás után. Még vezetni is megkedveltem a végére.
Arra gondoltam elmegyek zumbázni hétfőnként, a barátnőm is arra jár, kicsit kikapcsolódnék. Á úgyis a haverjaival emelget súlyokat aznap. Milyen furcsa, már akár meg is tehetem! Igen! És meg is teszem, ha bírni fogom -ott leszek és újra az leszek aki a régi voltam!
Apám, totálisan és maximálisan is minden tiszteletem és csodálatom ha sugár után interferon alatt el tudsz menni zumbázni! Komolyan, nekem a fenekem nehezemre esett kitenni az ágyból, nemhogy én még direktbe elmenjek valahova ugrálni! Remélem ez az energiamennyiség így is marad nálad és lesz mindenre erőd, amire szeretnél. Örülök, hogy vége a sugárnak, legalább ennyivel kevesebb. Egyébként ez kulcstitok, hogy olyan kell csinálni, amihez az embernek kedve/ereje van, úgyhogy hajrá, de csak óvatosba'! :)
VálaszTörlés