Először ezzel a szóval pár éve ismerkedtem meg. Egy film
kapcsán amiben erről volt szó. Én nem láttam, csak meséltek róla. Két rákos
beteg összeírja a vágyait, és megvalósítják haláluk előtt. Hasonló film az Édes
November, csodaszép, megindító film. Már az első 5 percben sírok. A Most jó
(Now is Good) című filmről is csak egy barátnőm mesélt, leírta a történetet
nagyvonalakban, és úgy gondoltam, meg kell nézzem.
Azt mondják ilyenkor csak vidám filmeket érdemes nézni. De
nem fordíthatok hátat a valóságnak, nem minden happy end ezen a világon, nem
dughatom a fejem homokba, szembe kell néznem azokkal a dolgokkal is, amik nem
csak szivárványszínűek, habos-babosak, és virágillatúak. Ha az emberfia
felvértezi magát, vesz egy pajzsot, és szembenéz a halállal, talán az fogja magát
és elszalad. Ha látja bátorságunk, elszántságunk, kitartásunk, talán ő fog
megfutamodni. De ha én fordítok hátat és próbálok elszaladni előle..könnyen
hátbalő.
Sokat gondolkodtam azon, mit is írhatnék a saját
bakancslistámra. Úgy gondolom, hogy az elérhető, apró célok közül, amik rajtam múlottak, és amiről álmodoztam, már sokat elértem. Most a céljaim más fajták, más megközelítéssel, hozzáállással, és más megvilágításban.
Örülök, hogy
megtapasztalhattam a gyermeki kacagást, a
tavasz illatát, az első szerelmet, a barátok kedves szavát, a leírhatatlanul gyönyörű tenger érintését, a
bárányfelhők vonulását, a jó emlékek csodálatos jelenlétét, a fű és virágok sokaságát, az erdők mélységét, a hegyek magasságát, az állatok szeretetét magam körül, a csendet vagy épp a bulik lüktetését, az utazások izgalmát.
Jó, hogy láttam embereket, hallottam hangokat, kimondtam szavakat, érintettem
és megérintettek.
Viszont azt is be kell valljam, soha nem tudtam belegondolni
úgy igazán, teljes elszántsággal és hévvel mi kell, hogy szerepeljen az utolsó listámon. Ezen a listán sok olyan dolog lenne, ami fiatal koromból kifolyólag mégiscsak fájdalommal, szomorúsággal töltene el. Inkább talán azt kellene összeírnom, hogy mi az ami boldoggá
tesz nap mint nap, és a bakancslistára még hagyok magamnak időt..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése