MR vizsgálat

Azt mondhatom, hogy sajnálatos módon megtapasztaltam milyen egy MR vizsgálat, és ennek egyetlen pozitívumát kihasználva- azaz, hogy leírhatom a tapasztalataimat amit mások felhasználhatnak –elmesélem mi történt.

Máj MR-re voltam hivatalos az onkológiai központba este 8 órára, mivel a CT vizsgálatkor találtak bizonyos eltéréseket, és szerették volna alaposabban kivizsgálni, amire az MR a legmegfelelőbb vizsgálati mód (részletesebb, pontosabb).

Hívtak reggel hogy lesz csúszás, majd este 7 körül, hogy 10-re menjünk. Ez teljesen normálisnak számít ezen a helyen, sajnos annyi a beteg, hogy csúszásra kell számítani. 10-től éjfélig voltam ott és ebből csak fél óra volt a várakozás. Ennyi idővel számolni kell, ha valaki ilyen fajta vizsgálatra megy.

Amikor bementem egy fülkében le kellett vetnem a ruháimat (bugyi zokni cipő marad -köppeny fel) majd egy tűt helyeztek a vénámba. Ezzel adták a kontrasztanyagot a vizsgálat alatt. Várnom kellett míg az előző beteg végez (negyed óra), majd én jöttem. Kaptam füldugót, mert a gép nagyon hangos.

MR/CT összehasonlítás:

MR: - le kell vetkőzni teljesen, hogy fém ne legyen rajtunk –a gép sokkal hangosabb, kopogó hangot hallat (kicsit félelmetes) –a vizsgálat hosszabb –a kontrasztanyag kevesebb –teljesen betolnak egy fehér lyukba, bezártságérzést kölcsönöz –gyakori levegővisszatartás szükséges.

Amikor felkeküdtem az ágyra, letakarták a mellkasom egy nehéz tárggyal, és még egy tárgyat rátettek félkörben a mellkasomra. Mozgás kizárva. Bedugtam a fülldugót (ami semmit nem ért) majd betoltak a gép belsejébe. Fehérség vett körbe, mint a szoláriumban kb.

Mikor elkezdődött a vizsgálat, kellett egy hatalmas lélekjelenlét, hogy ki ne ugorjak a gépből annyira hangos volt. Ez meglepett. Ráadásul egy női géphang bemondja, hogy vegyek levegőt és tartsam bent 20 másodpercekre…és ezt ismételni fél percenként. Közben figyeltem hogy a tű a karomban ne mozduljon el mikor ide-oda húztak (legalábbis én úgy éreztem), szóval ez az összesen 20-25 perc olyan volt mint egy vizsga..figyelni kellett, kicsit izgulsz, és különböző feladatokat kell „megoldani”.

A kattogásban nem találtam logikát, de van egyébként, mert a gép akkor gerjeszt magának a vizsgálathoz szükséges vákumot(?). Ki volt plakátolva, hogy ez az eljárás nem eredményez veszélyes sugárzást. Fémmel viszont kapcsolatba lépve személyi sérüléseket okozhat. Érdekes, mert ahogy tudom fémes jellegű kontrasztanyagot adnak..tehát aki fémérzékeny…nem mehet.

Mikor elkészültünk a vizsgálattal, várnom kellett újabb fél órát, mert vissza kellett feküdni, hogy megnézzék, hogyan választja ki a májam az anyagot. Így egy szál virágmintás köppenyben és csizmában kimentem a váróba, ahol Á elaludt a széken, de felébredt és addig beszélgettünk. A tűt már kivették. Magamra terítettem egy kabátot, hogy mégse egy elmegyógyból szabadultnak hassak, ha bárki arra jár e késői órán. Jó, hogy velem volt, elterelte a figyelmem, így a félelmet és stresszt le tudtam redukálni arra a fél órára amíg bent voltam.

Amikor letelt az idő és visszafeküdtem, elfelejtettem betenni a füldugót. Ki volt írva, hogy ne izguljunk, gondoljuk pl. hogy fekszünk a tengerparton. Csak azt tudtam elképzelni, hogy háborúban épp jön a vadászpilóta és lő…vagy hogy fúrják a betont, vagy, hogy Rambo megy a TV-ben.

Ha arra kellene felelnem melyik vizsgálat a jobb, az MR vagy a CT, nem tudnék dönteni. A CT-n nagyon megvisel ahogy a kontrasztanyag szétáramlik a testemben,de gyorsabb,  míg az MR hosszadalmas, hangos és a levegővételek egy idő után nehézkesek (főleg 10kg-val a mellkasomon). Amikor távoztam, úgy köszöntem a kedves nővérkének: Jó éjszakát! A „viszontlátásra” kizárva –nem akarok senkit viszont látni ott (sem)...!