Eltelt közel 7 hónap, és eddig gyűjtögettem a bátorságom, hogy megosszam azt ami történt, történik velem. Ha valaki megkérdezni, miért kellett így lennie, ezen a napon azt mondanám, hogy mert talán nem értékeltem az életet eléggé. Titkom továbbra is homály fedi, senki nem tud róla, most viszont mindenki fog, aki olvas engem. Célom leginkább az, hogy megismertessem az emberekkel, - azokkal akik küzdenek, akik küzdeni fognak a melanoma ellen, és azokkal is akik csak kíváncsiak, - hogy hogyan lehet benne élni, hogyan lehet remélni, kitartani, és az élet részének megélni ezt a betegséget, és az utolsó periódusában a melanomának nem megbolondulni, egyszerűen csak hagyni, had történjenek a dolgok, és közben megtanulni minden egyes percet élvezni, szebbnek látni a szépet, és kevésbé rossznak a rosszat. Máshogy gondolkodni mint egy "átlagos ember" és máshogy látni azt amit más ember lát. Megélni, erősnek lenni, akarni, rettegni, és remélni, szeretni, bízni, kitartani, összeomlani, majd újra felállni. Amíg csak dobog a szív...
Kicsit több, mint egy éve olvasom a naplód, és bár rég nem írtál, időnként rád szoktam kattintani, nincs-e valami hír rólad. Nem ilyenre számítottam.:-( Nem is tudom, mit mondjak. Talán azt, hogy ha bárhogy tudok neked segíteni, ami nyilván furán hangzik egy vadidegentől, akkor, szívesen. Akár írásban, akár személyesen, valami napfénymentes helyen. A kitartásod, akaraterőd, hited bámulatos, hiszem, hogy így kell, csak így lehet. Nagyon drukkolok, hogy beváljon a kezelés, és a mellékhatások is tűrhetőek legyenek. Veronika
VálaszTörlés