YERVOY- Immunterápia

Hát, ezt is megértük (és ilyenkor ezt szó szerint értem)! Egy újabb lehetőség, egy újabb remény! Nem volt könnyű az idáig vezető út, de hiszem, hogy megérte, még ha egyelőre nem is tapasztalom a hatását, eredményét.

Először pár szót magáról a készítményről:

A YERVOY javasolt indukciós kezelése 3 mg/kg, 90perc alatt intravénásan adva, minden 3. héten,összesen 4 dózisban.

A YERVOY-ban lévő hatóanyag az ipilimumab, egy fehérje, ami segíti az immunrendszerét abban, hogy az immunsejtek megtámadják és elpusztítsák a daganatsejteket.

A hatás kialakulásához bizonyos latenciaidő szükséges, de a betegek többségében már az első 12 hét során kialakul, és a tumorszövet csökkenésében nyilvánul meg. Meg kell említeni azonban, hogy a betegek egy részében a terápia kezdetén a tumortömeg nőhet, sőt új léziók is megjelenhetnek. Ez nem jelenti a terápia sikertelenségét, mert ezekben az esetekben is bekövetkezik a későbbiekben a tu­mor­szövet regressziója. Mind­ez, a látszólag paradox jelenség a Yervoy^® egyedi hatásmechanizmusából ered, ami nem közvetlenül a tumor­sejteket célozza meg, hanem a szervezet immunválaszát javítja. Megál­la­pították, hogy ez a kezdeti tumorszövet-növekedés valójában T-lim­focita beszűrődésnek tulajdonítható, ami a gátlás alól felszabadított, hatékonyabb immunválasznak köszönhető.

A felén már túl vagyok, és mellékhatások tekintetében, eddig és remélem a közeljövőben is szerencsésen megúszom. Mivel a szer nagyon drága, ezért kórházi benntartózkodást igényelne, de arra koncentráltam, hogy minden rendben legyen, mert haza kellett jönnöm este mindenképp. Eddig sikerrel is jártam. 
A fekete leves része az, hogy nagyon gyenge vagyok, néha szédülök, és sajnos fájnak a daganatok (helye, benne valami, sugárzik ki) nem tudom, csak, hogy szednem kell fájdalom csillapítót, és inkább egyre többet mint kevesebbet. 
De kitartok és hiszek, mert itt a tavasz és jön a nyár, és rengeteg tervem van, és ez a betegség rámutat minden nap, hogy az élet igenis szép, és elképzelem mire vágyom, mit kapok meg ha majd egyszer ennek vége...most ez a legtöbb amit tehetek. Csak olyan nagyon nehéz ezt néha megtenni és elérni, hiszen minden egyes percben velem van a fájdalom, ami ennek az ellenkezőjét sugallja.

A kezelés mellett aminek feladata a testemben rendet tenni, nekem lelkileg erősnek és pozitívnak maradni, a következőkkel próbálom támogatni a javulási folyamatot:
-Vitanax PX-4 (gombakivonat), Shitake
-Béres csepp + C vitamin + D vitamin
-Lapacho tea, vesetisztító tea, csalántea, tafedim tea, lúgos víz, bió gyümölcs-zöldséglevek

- natúr kozmetikumok, tusfürdők
-cukor elhagyása
-tejtermékek csökkentése
-gluténmentes étkezés

Akinek van még ötlete és tanácsa arra vonatkozóan, hogy mit tegyek bele a napi rutinba, nyugodtan írjon :)

Puszi és ölelés Nektek! 

"A megpróbáltatás olyan, mint az erős szél. Mindent letép rólunk, ami letéphető, tehát olyannak látjuk magunkat, amilyenek valójában vagyunk. (Arthur Golden)"

 

"A válság az új életerő forrása"

Sokat tanultam az elmúlt években. A betegségről és magamról is.

Változtam, és örülök ezeknek a változásoknak, ez az egyetlen jó dolog ebben a rémtörténetben.

Apró dolgok, de mindegyik segített jobb emberré válni, ahhoz közelivé aki mindig is vágytam lenni.

Megtanultam mi a türelem. Milyen az igazi várakozás. Milyen azt mondani nem bírom, majd felállni és folytatni. Megtanultam magam szeretni. Nem görcsösen változni, hanem elfogadni olyannak amilyen vagyok, a hibáimmal. Megtanultam másokat tisztelni. Küzdeni. Remélni. A mának élni. És kicsit a jövőnek is. Elfogadni dolgokat, együtt élni velük. Nem apró dolgokon kiakadni. 

Ültünk anyukámmal valahol és jött egy férfi, az arca csupa seb. Anya azt mondta:

-látod milyen csúnya az arca, mégis boldog, családja van. Én azt mondtam: -bárcsak nekem is inkább ilyen sebem lenne.. Anya bólintott. Biztos vagyok benne, hogyha ezt a mostani betegséget nem éljük meg, és netalán úgy születek, sebbel az arcomon, az lett volna a legnagyobb baj, talán nem is bírtam volna feldolgozni könnyen. Ez a betegség rávilágított arra, hogy soha ne mond hogy "soha" és hogy mindig lehet rosszabb a "rossz"-nál.

Én ezt régen nem tudtam. El voltam foglalva a saját apró cseprő problémáimmal, semmi sem volt úgy jó ahogy, meg akartam felelni mindenkinek. Azok a dolgok jelenleg olyan picinek tűnnek, mint egy kis kenyérmorzsa. Akkoriban azonban nagyok voltak mint a sziklák.  Óriások, amiket nem tudtam arrébb görgetni..

Bakancslista

Először ezzel a szóval pár éve ismerkedtem meg. Egy film kapcsán amiben erről volt szó. Én nem láttam, csak meséltek róla. Két rákos beteg összeírja a vágyait, és megvalósítják haláluk előtt. Hasonló film az Édes November, csodaszép, megindító film. Már az első 5 percben sírok. A Most jó (Now is Good) című filmről is csak egy barátnőm mesélt, leírta a történetet nagyvonalakban, és úgy gondoltam, meg kell nézzem.

Azt mondják ilyenkor csak vidám filmeket érdemes nézni. De nem fordíthatok hátat a valóságnak, nem minden happy end ezen a világon, nem dughatom a fejem homokba, szembe kell néznem azokkal a dolgokkal is, amik nem csak szivárványszínűek, habos-babosak, és virágillatúak. Ha az emberfia felvértezi magát, vesz egy pajzsot, és szembenéz a halállal, talán az fogja magát és elszalad. Ha látja bátorságunk, elszántságunk, kitartásunk, talán ő fog megfutamodni. De ha én fordítok hátat és próbálok elszaladni előle..könnyen hátbalő.

Sokat gondolkodtam azon, mit is írhatnék a saját bakancslistámra. Úgy gondolom, hogy az elérhető, apró célok közül, amik rajtam múlottak, és amiről álmodoztam, már sokat elértem. Most a céljaim más fajták, más megközelítéssel, hozzáállással, és más megvilágításban.

Örülök, hogy megtapasztalhattam a gyermeki kacagást, a tavasz illatát, az első szerelmet, a barátok kedves szavát, a leírhatatlanul gyönyörű tenger érintését, a bárányfelhők vonulását, a jó emlékek csodálatos jelenlétét, a fű és virágok sokaságát, az erdők mélységét, a hegyek magasságát, az állatok szeretetét magam körül, a csendet vagy épp a bulik lüktetését, az utazások izgalmát. Jó, hogy láttam embereket, hallottam hangokat, kimondtam szavakat, érintettem és megérintettek.

Viszont azt is be kell valljam, soha nem tudtam belegondolni úgy igazán, teljes elszántsággal és hévvel mi kell, hogy szerepeljen az utolsó listámon. Ezen a listán sok olyan dolog lenne, ami fiatal koromból kifolyólag mégiscsak fájdalommal, szomorúsággal töltene el. Inkább talán azt kellene összeírnom, hogy mi az ami boldoggá tesz nap mint nap, és a bakancslistára még hagyok magamnak időt..

Elmélkedés- már megint

Komolyan néha nem hiszem el, hogy ez mind velem történik! Néha abszurd. Azt kérdezem, hogyan és mikor történt mindez, hogyan és mikor jutottam ide? Nem tudom felfogni (még ennyi idő után sem), hogy ez van, és minden nap egy küzdelem. Küzdelem az életért. Nem a munkában, nem a családban, nem a sportban, nem a mindennapi apró dolgokban, nem. Az életért. Ami fura, mert akármerre is megyünk ez az út ugyanarra vezet. Mindenkinek. Csak a hosszabb ösvényt szeretném megtalálni.
Nézem az embereket, kívülállóként, és azt látom, pont olyan vagyok mint ők. Egy ember. Mégsem tudok úgy gondolkodni, úgy nézni és látni mint ők.
Ma, a banki dolgozó megkérdezte akarok-e lakástakarékossági lehetőségeket hallani, melyet hosszú távon, de akár 4-5 év alatt is fel lehet használni. Az idő megállt, a tér kettészakadt, én pedig elképzeltem, ahogy ez foglalkoztat: a házat, ahogy asszonyként és családanyaként ott állok a verandán, a szél kellemes meleget fúj, a tökéletes életet, és ahogy beteszem a pénzt a terveimhez, (nem pedig kiveszem, hogy elköltsem), és elképzeltem milyen jó lenne ha igent mondhatnék. Ha ez lenne a legnagyobb kérdés ami foglalkoztat. Ha nem lenne az is feladat és öröm, hogy látom a következő napot, és ne egy újabb nap legyen az életemben amikor az életemért küzdök. Mert igenis kell küzdeni. Vannak a szerek, és vagy Te. A szerek megteszik a hatásukat, neked a feladatod, pedig hinni bennük. Lemondani csomó dologról. Örülni mindennek. Amikor sírsz utána felállni, letörölni a könnyeket, és újra menni. Boldognak lenni jó! Hosszútávra tervezni jó! Csak néha nehéz..
Van, hogy nehéz mindezt megtenni. Nehezebb mint 8 óra munka, amit munka végén leteszek az asztalra és másnap folytatom. Ez más. Lelki munka. Erőről szól. Bátorságról. Reményről. Félelemről. Kitartásról. Hitről.
És az már biztos sok mindenkivel fordult elő, ami velem is: mikor a boldogság után fejbekólint a fájdalom egy nagy tejes kancsóval, lerogysz, és össze kell gyűjtened minden erődet, hogy felállj. Nekem mindig nehéz. Néha úgy érzem, csak hagyni kéne az egészet...De most, hogy elkezdtem kicsit újra reményt látni, a jövőre nézni, hogy minden jó lesz, minden rendben lesz, és egy kicsit el is hittem -PUFF- jött a fájdalom és csalódás tejes kancsó csapása, bele az arcomba.
Na, ilyenkor kell elővenni zsebünkből az utolsó csepp bátorságunkat és azt mondani (nem azt hogy ennél rosszabb nem lehet, mert dehogynem lehet! -hanem, hogy) most kell talpra állni, mert ez az ütés azt akarja látni, hogy gyenge vagy, és megriadsz. Ez a fejen kólintás azt akarja, hogy végső csapást mérjen ránk! De ha megmutatom, hogy erősebb vagyok, ebből is felépülök, megriad, eldobja a kancsót, és tovább áll.

Ünnep

Mindenkinek szeretnék nagyon boldog ünnepeket, szeretetteljes, békés karácsonyt, és még szuperebb új esztendőt kívánni!

Nekem lesznek újévi fogadalmaim, és kívánságaim is :)

Egyik kedvenc idézetem

Ha valaki a jóságnak és szeretetnek csak egy morzsáját, az igazságnak és fénynek csak egy sugarát hozta a világra, már nem élt hiába, életének megvolt az értelme.

Hullámvasút

Az a két dolog motoszkál a fejemben, napról napra, lefekvéskor, felkeléskor, hogy:
minden rendben lesz
és hogy
semmi sincs rendben
Mindkettőben igazam van; most minden rendben van (alapvetően), és lesz, hogy semmi sem lesz az. A kérdés mikor.
Élj a mának? Vagy tervezd a jövőt?
Mindkettő helytálló lehet, mégis mindkettőben vannak buktatók.
Ha a mának élsz ugyan megélhetsz fantasztikus pillanatokat, nem rohanva lelassíthatod körülötted a dolgokat, megállíthatod kicsit az időt és megnézheted mennyi szép dolog is van körülötted, amit nem veszel észre...viszont kicsit olyan lehet, mint aki lemondott a holnapról. Nincs hite a jövővel kapcsolatban, hit nélkül pedig nincs küzdelem. Ha nem látod a jövőt, a jelent nem úgy éled, célok nélkül a jövő elveszik.
A jövőt tervezni ebben a helyzetben néha kicsit nehézkes. Az orvos nekem ma azt mondta, ne nézzünk annyira a jövőbe. Ja, mondom, bocs. Örüljek, hogy élek, ugye? Rosszul jött ki ahogy mondta, szerintem nem ez volt a jelentése a mondandójának, de mégis mindenkiben benne van, hogy egy kicsit mégis. Mostanában azonban elkezdtem a jövőn ábrándozni. Nehéz évekig csak az adott napnak élni. Belefáradtam. Vagy csak máshogy kezdtem gondolkodni. Valaki azt mondta, a jelen szüli a jövőt. Tehát ha így is úgy is a jövő felé haladok ma, miért is ne haladjak úgy ahogy én azt megálmodom, elképzelem, remélem, hiszem és vágyom?
Tanulság: élj a mának úgy, hogy tudod; a jövő és az álmaid nincsenek is olyan messze.
A múlt az már a múlt,
A jövő még nem létezik
Ha teljes szívedből hiszed,
elérheted amire vágysz,
És az lesz a Te JELENed.

A nap fénypontja

Épp karácsonyi vásárlásból rohantam a metróhoz, és elkezdtem vadul keresni a bérletem. Nem volt persze a helyén, így roskadó kezemből a csomagokat, szatyrokat és csomagolópapirt a földre téve kétségbeesetten kutattam át minden zeg-zugot a táskámban. Tudtam, hogy elővettem már, így tudtam azt is, hogy meg fogom találni. Kérdés, hogy mikor...a női táskák rejtelmei..
Egyszer csak odalép hozzám egy helyes korombeli srác, kék szemekkel, és int, hogy menjek vele. A meglepetetés és kis paranoja ült ki az arcomra. Vajon mégis hogyan gondolja ezt? Megveszi nekem a jegyet, vagy meggyőzi az ellenőröket, hogy nekem igenis van jegyem csak a táska legalján?
Csak integet tovább, odalép, majd elmondja.
- Gyere, van bérletem, ezzel te is jöhetsz. -olvasom le a szájáról. Mert hangot nem ad ki. Megértettem. Vele mentem, mutatta az ellenőröknek, hogy én vagyok a "kisérője". A mozgólépcsőn lefelé "elmondta" hogy neki ingyen lehet utazni plussz egy fővel, és megkérdezte merre megyek, majd leolvasta a számról a választ. Ő nem arra ment, de eljött volna velem addig a megállóig, hogy ott se legyen semmi probléma. Ott állt mellettem, én meg hálás voltam, és kicsit zavart. Végül megtaláltam a keresett bérletem. Megmutattam büszkén. "Megvan"- lelkesedett, majd "mondta" hogy megy, és felszállt az ellentétes irányú metróra. Szívesen adtam volna neki egy ölelést.
Abban a pillanatban, mikor megláttuk egymást a metró aluljáróban, mindketten ugyanazt láttuk. Egy átlagos lányt, én egy átlagos fiút. Pedig mindkettőnknek van valami "más" az életében.
Hálás voltam neki, hogy segített nekem, és örülök, hogy vannak ilyen jó emberek.
Szükségünk van egymásra!

Azoknak, akik küzdenek valamiért..

Nagyon szép szám és a szövege is:

WHITNEY HOUSTON - Ha hiszel

ÖLELÉS

Küldök mindenkinek egy naaaaaaaaaaaaaaagy ölelést!!!!

Mit mondj és ne mondj egy rákos betegnek

A legtöbb ember elég rosszul reagál egy daganatos beteggel való találkozás során.

A szánakozó pillantások és "de sajnállak" nem a legjobb dolog amit mondhatunk ilyen esetben.

Egy oldal összegyűjtötte a jó és rossz válaszokat, leírom, hátha valakinek hasznos lehet:

AMIT NE MONDJ:

• "jól nézel ki" - most jöttem kezelésről sápadt vagyok, és sovány, tudom hogy nem igaz..
• "nem is nézel ki betegnek" - attól még beteg vagyok!
• "nagyon fiatal vagy még egy ilyen betegséghez" -ha öregebb lennék, jobb lenne??
• "hős vagy" - mindenki ezt tenné a helyemben. még Te is!
• "minden rendben lesz/meg fogsz gyógyulni" - tényleg?? ne mondj olyat amit nem tudsz
• "megértem/átérzem" - tényleg??
• "hogy vagy?" - öööö, erre most mit mondjak?
• "sajnálom" - köszi
• "mennyi időt jósolnak az orvosok?" - ....
• "az ismerősömnek is volt, ő meghalt" - jó story
• "az ismerősöm is volt, ő meggyógyult" -nem ugyanaz  a betegségünk!! 
• "erős vagy, meg tudod csinálni" - erős vagyok, de nem ezen múlik...
• "olvastam, hogy...." - már ismerem az összes ilyen témájú olvasmányt
• "szedd ezt/idd azt/menj el hozzá...." - már ismerem az összes ilyen jellegű dolgot

AMIT TEHETSZ:
-imádkozz érte
-mosolyogj rá
-ahelyett, hogy megkérded hogy van kérdezd azt "mi újság?", így nyitott a kérdés miről akar beszélni
-beszélj átlagos témáról, így nem a betegsége a központi téma
-ajánld fel, hogy elmentek moziba/vásárolni, ami eltereli a figyelmét
-ajánld fel, hogy szívesen meghallgatod, ha szüksége van rá

Egy daganatos beteg a betegségével kel és fekszik. Ezen gondolkodik, ezzel él, a nap 24 órájában. Mikor találkozik valakivel, azt szeretné, ha ebből kizökkenhetne (kivéve, ha szeretné valakinek kiönteni a lelkét; ezt jelezni fogja). Tudom, nem lehet könnyű azzal a tudattal élni, hogy az, akit szeretünk beteg. És tudom, hogy szeretnénk mindent megtenni érte. Azzal, ha a másikkal vagyunk, egy szobában, közös dolgokat csinálunk, ami kikapcsolja, megnevettetjük, felajánljuk a segítségünket, pont elég lehet ahhoz, hogy elmondhassuk, minden tőlük telhetőt megtettünk, hogy segítsünk neki átvészelni a nehéz időszakot.

Helyzetjelentés

Most épp a bal oldalamnál fáj a tüdőm magasságában a hátam.

Köhögök már egy hete.

Ha nem lenne a párom is beteg, köhögéses tünetekkel, kiakadnék.

Teljesen pararoid vagyok.

Mivel mennem kellett a körzeti orvosomhoz, megnézettem a tüdőm, van-e tüdőgyulladásom. Nem is tudom mi lenne jobb. Lehet egy tüdőgyuszinak is örülnék, csak, hogy kizárhassunk mást a lapocka alatti fájdalom miatt. Most szenvedtem egy hónapot a jobb oldali hátfájdalom miatt, ami szerencsésen elmúlt a kemoterápia kezelés után pár nappal. Most meg kapok egy bal oldalit...szeretnék egy kicsit fájdalmak nélkül létezni. Lehetséges lenne ez? Ez egy filozofikus kérdés. Senki sem tudja a választ...

Szóval elmentem megröngeneztetni a tüdőm. Kérdeztem a dokit kimutatja-e az áttétet. Persze, hogy megfordul az agyamban a legrosszabb. Mondom, ha a párom nem köhögne kutyául, mint én, már el is temettem volna magam. Nehéz így élni. 

A tüdőgyógyásznak nem mondtam meg, csak azt, hogy tüdőgyuszi gyanú miatt kell a kép. Nagyon izgultam mit fog mondani. 

Sokáig nézte majd így kezdte:

Az biztos, hogy nincs tüdőgyulladása, de..- sejtettem. Utálom a "de" szót.

A 2010-es utolsó felvétel óta valami változott a mediasztinumban,főleg a jobb oldalon, ami lehet valami technikai dolog miatt is látható (ez a nyugtatás része), de érdemes lenne CT-vel megnézni.

Tehát még mindig megvannak a megnagyobbodott nyirokcsomók. Elmondtam a történetem. Kérdeztem áttét látszana-e. Azt mondta az egyértelmű áttét igen. Ez valamennyire megnyugtatott. Kérdeztem mekkora nyirokcsomók lehetnek? 5cm? Azt mondta akkora nem.. 

Rendes doki volt, nagyon szimpatikus és kedves. Határozott, nem volt a szemében sajnálat, szánakozás, a tényekre koncentrált, és elmondott mindent.

Egyelőre még mindig fáj a hátam. Mivel általában saját diagnózist szoktam felállítani, és a negatív gondolatokat elástam, végeredmény: a sok köhögés miatt húzódott meg egy izom. Mivel manapság a kutyákkal való sétáláson kívül semmilyen sportot nem űzök, nem lenne csoda... azért sem mozgok, mert: egy, hogy általában valamim mindig fáj, kettő, hogy ha sportolok, valamim mindig megfájdul, három, hogy minek??, úgysem ér semmit.

Mai pozitív gondolat: amíg nem fáj folyamatosan, és elviselhetetlenül levágom a füvet, annak olyan jó hangulata van :)

Reggelek

Nem tudom más hogy van vele, de én reggelente úgy kelek, hogy az az első ami eszembe jut, hogy is vagyok. Végiggondolom fáj-e valamim. Az az első, hogy belém hasít az a tudat, ha fáj valamim, romlott az állapotom. Boldogan kelek, ha mindent helyén találok, és sikerül -legalábbis könnyebben -elhitetnem magammal, hogy minden rendben lehet.

Az állapotom most ideális, nem fáj semmim. Meg vagyok fázva, aminek igazából örülök is, mert "hagyományos' betegségem van. Valószínűleg a kemoterápia legyengíthette a szervezetem annyira, hogy egy ilyet elkapjak (mert nem jellemző rám általában), de ezzel megküzdeni sokkal kellemesebb dolog. Furcsán hangzik :)
 Mai észrevétel: egy megfázásnak is tud örülni valaki...

PDL-1 immunkezelés magyarázata és fontossága angolul

https://www.youtube.com/watch?v=aobxYfY-8p0

https://www.youtube.com/watch?v=5rzWQ0tE7lQ

Kemoterápia 2.

Bizonyos okokból - amit most nem írok le- egy napos kemoterápiát kaptam.

Mindenki nagyon kedves volt velem. Az elején majdnem elájultam,  a vérvétel alatt rosszul lettem szerintem a stressz miatt -úgy látszik kijöttem a gyakorlatból - ezután viszont nem volt nagyon vészes a dolog. Szerencsére. Vagy csak annyira féltem, hogy jobbra sikeredett.

Kaptam hányás elleni injekciót, majd a DTIC-t (dacarbazine). Nem mondom, hogy nem volt hányingerem, de az már reggel is volt. A kezelés végén úgy éreztem megittam 3 felest és lefutottam 5 km-t. Dobogott rendesen a szivem! De hazamentem, és aludtam egyet. Hányingerem volt még utána 1 napig, vettem be hányás csillapítót, de kis szédülésen, székrekedésen, és pár napig tartó enyhe fokú gyengeségen kívül mást nem éreztem.

Mivel voltak fájdalmaim, amire szedtem fájdalom csillapítót így könnyen le tudtam mérni a kezelés hatékonyságát.

3 hete kb erősödött a mellkasomnál a fájdalom, amiről már írtam. Nem vagyok orvos, de ha jól gondolom, a szegcsontomnál lévő növekvő nyirokcsomó nyomta a kar és nyaki idegeket, ami egyre erősödött. Fájdalomcsillapítót kb 2 hete szedtem, napi egyet, majd napi kettőt.

Az augusztusi CT-n  és az októberi máj MR-en csak ezek az eltérések látszódtak. Viszont ez sajnos fájdalommal járt, ami nagyon frusztrált.

Kemoterápia utáni napon este be kellett vennem fájdalomcsillapítót a szokásos módon.

A következő napon be kellett vennem fájdalomcsillapítót, de csak egyet.

Az azt követő nap este nem vettem be fájdalomcsillapítót, bár éreztem a kapom.

A mai napot fájdalomcsillapító nélkül töltöttem, még kevésbé éreztem a fájdalom jelét. Örömömben legyalogoltam a naplementében 3km-t, és úgy éreztem enyém a világ!

A mai nap pozitív mondata: ha jól tudom, a kemoterápia ereje (és hátránya is), hogy a gyorsan szaporodó sejteket gyilkolja- azaz a daganatos sejteket, de mindezek mellett mondjuk a hajhagymákat, bélbolyhokat, stb is ami miatt okoz hasmenést, hányást, hajhullást - azt próbálom elképzelni, hogy a régi sejtjeimet ugyan elvesztem, de helyette új fejlődik, ami végre tökéletes lesz! Hibátlan, olyan amit szeretnék, amire vártam, és amivel új életet kezdhetek...

Visszatérek

Arra jutottam tovább fogom írni a blogot. Vagyis folytatni, ugyanis a háttérben én azért írtam ki magamból pár gondolatot. Sajnos sok viszont bennem maradt. Főleg pozitív dolgok, jó dolgok, de ez logikus, mert mialatt az ember el van foglalva a jóval, addig nem, vagyis kevesebbet gondol a rosszra.

Mostanában sajnos kaptam pár rossz hírt is betegtársaimról, ami nagy hatással volt rám, és arra, hogy folytassam-e a blogot. Nehéz volt ezeket elfogadni, és nem csak azt hajtogatni, hogy a világ igazságtalan.

Nagyon jól esik azonban azoknak a bátorítása akik olvastak, és külön írtak és érdeklődtek hogylétem felől. Jó érezni, hogy vannak nekem, mégha így "látatlanban" is. Ki tudja, lehet ma futottunk össze a metrón, vagy múlt héten?...

Köszönöm, hogy gondolnak rám!

Visszaolvasva bejegyzéseimet, meg kell mondjam, eléggé csapongó vagyok. Nem igazán lehet követni. A gondolataim is ilyenek. Egyszer sírok, nem látom a holnapot, máskor meg minden rendben, a cél adott. Ezért nehéz is reagálni arra, ha valaki fel akar vidítani; lehet épp nem is arra koncentrálok, egyéb hétköznapi búfelejtővel, boldogsághormonnal felszerelkezve tengetem életem. Rengeteget megyek, utazok, és csakis azzal igyekszem eltölteni a napot, ami és aki boldoggá tesz.
Szintén feltűnt, hogy nagyon sok bölcsességet próbálok leírni, de a felét sem tudom betartani. Viszont ha leírom és visszaolvasom, tudom mit kellene tennem, de azt is tudom, néha képtelenség véghezvinni .

Megpróbálok minél több információt írni a kezelésekről amit kapok, vagy olvasok, hátha valakinek hasznosak, de lesznek lelki dolgok is -főleg azok. Nem is tudom minek írom ezt az egészet. De most nem adhatom fel, mint oly sok mindent már az életemben..

Egy versem 2009-ből

Elégve

Elrévedni a múlt emlékfoszlányain; mintha puha selyemfüggönyön keresztül látnám önnönmagam: akkor látni engedem az elmúlt boldogságot; olyan mint volt, csodaszép, szivárványszínű emberalak. Most rám néz, de nem ismer fel.

Visszanézni édesen keserű; olyankor mezítláb haladok szerelmem édes csókja felé égő parázson át. Miként jutok beljebb és beljebb szívem eldugott folyosói felé és nyitok egyre több pókhálóval szőtt ajtót –  tudatom múltba vezető ajtóit -  lobban fel lábam alatt a parázs, s a kínt alig viselem.

Mégis, ahogy érzem a fájdalom elnehezülő ólomkarjait csontos vállamon csen csókot számra a vágy és visszafordulni nem tudok, már nem is akarok. Belekóstolni a szerelem édes nedüjébe, újra átélni a gyönyört, egyé válni, egyé olvadni vele, lebegni, és tudni, úgy lengi át testem a boldogság, biztonság, a nyugalom, és a hit; mintha ködben sétálnék, csak ez most fényáradat, mindenhonnan jön, ad és én engedek, testem és lelkem úgy szívja magába, mint gyermek az anyatejet.

Az éjszaka súlyosan rámnehezül, csak érzem mert szemem csukva. Egyedül vagyok, kint sötétség honol, de belül a szivárvány színeivel játszom. Így fekszem órákon át néma csöndben képekkel a szememben, illatokkal az orromban , ízekkel a számban, érzelemmel a szívemben, és ahogy lassan elcsitul felhevült testem égő máglyája, alszom el egyszer csak átölelve kedvesem.

S miként nyílnak szemeim a reggeli fényre pukkannak a gondolat-és reménybuborékok százezer gyöngyszemmé és válnak fehér hamuvá szívem sebhelyén.

Gondolatok

Mostanában foglalkoztat a halál gondolata. Nem feltétlen depressziós hangulatban, egyszerűen mint fogalom, tény, út. Ahova mindenki tart, mégha a cél nem is az.

Gondolkodom azon vajon mit tennék utolsó hónapjaimban a Földön. Vajon minden időmet utazással tölteném? Vagy a szeretteimmel? Vagy egyedül elvonulva mindenkitől? Erre csak akkor fogok rájönni, amikor már a kérdés nem kérdés, hanem kijelentés. Mindig is időhiánnyal küzdöttem. Akkor voltam "szabad" ha időm volt mint a tenger. És még akkor is volt, hogy siettem, mert féltem nem leszek kész időben...Mi lenne akkor ha tudnám, az időm véges? Hogy dolgoznám fel, kapkodnék-e, vagy tudnám mit kell tennem? Tudom, hogy eltervezni nem lehet, legalábbis nem hiszem, hogy készen lennék rá. 

Néha csak azzal telnek el órák, hogy ülök a kertemben, és nézek fel az égre, nézem a felhőket, virágokat, madarakat. És akkor nyugodt vagyok. Nem sajnálom erre az időt. 

Sajnálnám viszont, hogy nem tudtam nagy dolgokat véghezvinni az életben. Már arról lemondtam, hogy hős legyek. A hősök általában mindig mártírok, és a mártírok korán meghalnak, szerelmi bánatban, háborúban, másokért feláldozva magukat. Én mégis szívesen hagynék magam után valami maradandót. De nem vagyok kiemelkedő semmiben. 

Egyedül egy gyerek tűnik úgy, hogy megadná azt, hogy maradjon a világon valami belőlem. Kérdés, hogyha lehetne, akkor is képes lennék olyan önző lépésre, hogy e világra szüljek valakit. Mert ez a világ nekem nem tűnik olyan helynek, ahol szívesen hagynám őt. És egyre inkább nem az... még egy véres filmet sem vagyok képes végignézni. Fáj, hogy a világ maga is ilyen, és az nem film. Szeretem a buborékom, amiben próbálok élni. Kizárok minden negatív dolgot, a kiabálást, agressziót, csalást, fájdalmat -nem akarok róluk tudni. Helyes-e ilyen nem valós képben élni, nem tudom.

Minap láttam egy filmet. Arról szólt, hogy a régi világot eltörölték, és helyette, egy teljesen új, szabályokkal telit hoztak létre. A címe az volt: az emlékek őre. Az új világban mindenki egyenlő volt, nem voltak gazdagok, szegények, nem volt irigység, gyilkolás, és kapzsiság. Nem is tudták mi az. Mint ahogy azt sem, mi az a szeretet. Az érzelmeket teljesen kizárták, így mindenki egy nagy egységben élt egymással. Feltettem magamnak azt a kérdést, melyik a jobb. Egy monoton, érzelmek nélküli élet vagy egy sok fenttel és lenttel tarkított? Régen egyértelműen elitéltem azokat, akik egy  monoton életet élnek. Akiknek nincs izgalom az életükben, azt hiszik hogy boldogok, pedig csak nem élik meg az életet ahhoz, hogy lássák, milyen sok minden van még a világban, Viszont, hogy nem élik meg, nem is hiányzik nekik sok minden. Ami nem hiányzik nem fáj. Már irigylem őket. És az érzelmek nélküli monoton világot választanám, ahol mindenki egyenlő és testvériség uralkodik. Nem akarnék mást, vagy többet mint ami jutott. Nem is hiányozna, mert nem tudnám mi az.

A hétvége

Nincs jó kedvem, túl sok fizikai változást nem érzek magamon, talán fáradtabb vagyok, kicsit szédülök, de ennyi. Minden fájdalom ami eddig volt, vissza is tért.
Szedek két féle gombát, immunerősítőnek, meg valami teát iszom, az ember ilyenkor minden elhisz és el akar hinni, hogy segít neki. Rossz csak nem lehet. Szedek C- vitamint, és reggelente szoktam vese teát inni és máriatövist szedni a májamra. Most kell megint fájdalomcsillapító a karomra, és nagyon idegesít, hogy nem tudok semmilyen fizikai terhelést csinálni vele amit szeretnék, mint pl. kertben metszés, kert ásás, vasalás, takarítás, tánc, aerobic. Ha megerőltetem, azonnal érzem is.

KEMOTERÁPIA

Egy nem beteg azt mondaná: szegényke!!
Egy beteg azt mondja: amíg van választás addig remény is van!

Mivel már több hete ezzel álmodtam, felkészültnek éreztem magam.
Persze nagyon izgultam, féltem, de talán kevésbé, mint más tenné. Annyi mindenen túl voltam már, annyi mindenen keresztül mentem,  hogy talán ez a szakasza az életemnek is megvalósítható, végigvihető lesz, hiszen sokan vannak hasonló cipőben, és igazából ők a hősök, nem más! Hihetetlen mennyi mindent kibírnak, megtesznek, mennyire hisznek és akarnak, köztük én is.

395mg Dycarbazine, alap szer melanomára. Nem érdemes utána nézni a neten, mert elég rosszakat írnak róla. De hát ez nem egy nyaralás, ahol az a kérdés, akarsz-e Mallorcáról Ibizára menni, mert ott elég rossz a közlekedés, vagy inkább maradsz Mallorcán és megnézed a látnivalókat. Itt nincs választás. Itt nincs opció. Ez van. Tetszik, nem tetszik. Miért pont ne te lennél az akinek beválik? Úgy élni és meghalni, hogy sosem csináltad "végig", nem tettél meg mindent talán lehetetlen és megbocsáthatatlan. Neked és a szeretteidnek.
20 percig folyik. Kicsit lüktet a vénám. Arra gondolok valaki a drogokat önkényesen magának adja vénába.  Nem érzek semmit. Utána sem. Mondhatni jól vagyok.
1. nap: fáj a jobb oldali mellizmomnál (?) fáj a jobb vállam, karom, lapockám. Valószínűleg megerőltettem torna közben (mert nekem ugye oda is kell járni) így a műtött karom nehezebben regenerálóik. Már vagy 2 hete fáj. Bal oldalt a csípőmnél alig érezhető fájdalom. Azért érdemes megemlíteni, mert 1 éve ilyen tünettel mentem vissza a dokihoz. Havi előtti fájdalom.
Az első dózis után erősebb fájdalmat éreztem a jobb oldali mellkasizmomnál ami aztán elmúlt.
2. nap: a dózis után erősebb fájdalmat éreztem a bal oldali csípőmnél, ami aztán elmúlt.
3. nap: már nem fáj a jobb karom annyira, ma már nem vettem be rá fájdalomcsillapítót, tegnap este óta B1 vitamint szedek. Székrekedés.
4. nap: egyre nehezebben bírom a szúrásokat, ma 3szor szúrtak. Ráadásul fele annyira csökken a vénák száma, mert a jobb kezemet a nyirokcsomó műtét miatt nem lehet szúrni. Fáj, ahogy az infúzió megy a vénámba, állítólag vénagörcsöt okozhat. De letelt a 20 perc, és ez is megvolt.
Alig tudok hazamenni annyira görcsöl a hasam, muszáj hashajtót beszednem. Egész napos szenvedés, először a székrekedés, majd a hasmenés miatt.
5. nap: nagyon nem akaródzik bemenni, majdnem el si késtem. Szerencsére annál jobb volt, rosszra készültem, nem volt vészes, most nem fájt semmi. A karomban a fájdalom kedden volt a leggyengébb, mostanra érzem úja. Sajnos.

Összehasonlítva a venurafenib első dozisok után:
Venurafenib mellékhatások: izületi fájdalom, bőr alatti duzzanatok, magas vérnyomás, fényérzékenység, hajhullás –ezek mostanra eltűntek, a hajam is egészen jól visszanőtt ahol kihullott, (sok a babahajam). Ami viszont ennél fontosabb: a venurafenib azonnal és jól hatott. Addig ameddig.
Ez az új szer vajon hatásos???

Egy csodás nő

https://www.youtube.com/watch?v=ER0dHAQf_ic  -egy tüdőrákos fiatal nő interjúja. Ezen mindig sírok.


http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/felaldozta-magat-hogy-megszulhesse-gyermeket

Különbség

Szerintem az a legnagyobb különbség egy egészséges és egy nem egészséges ember között, akinek tényleg komoly betegsége van, hogy jobban értékeli a jelent. Nem akar várni, nem azt mondja "majd" "mindjárt", "később" vagy "hamarosan" - ezeket a szavakat nem ismeri; hanem hogy, "igen, tegyük meg most", miért is halogatnánk, ha itt ez a nap, amikor megtehetjük azt amit holnap szeretnénk! A holnap holnap van, ma pedig ma, ha mindig a holnapra várok, nem tudom értékelni a jelent, és elmúlhat a varázs... tedd meg ma, amit megtehetsz!

CT eredmény - a sokadik

Már a kezemben van a papir, de nem merem elolvasni. Ennyire még sosem féltem. Felhivtam a korházat készen van-e. Már ez sem jellemző rám, mert általában húzom halasztom a dolgokat. Ha nem tudom nem fáj elven élek. De most fogtam magam és elmentem érte. Nagyon izgultam egész úton, és mindenfélét gondoltam. Aztán rájöttem hiába gondolok akármire, jóra vagy rosszra az eredmény megvan. Le van irva fehéren feketén. Bementem, elkértem. Kinyomtatták. Odaadták. Összehajtottam. Rövid. Egy dolgot sikerült az összehajtás közben elolvasni. 11,2cm. Két dologra gondoltam. Hogy rosszul olvastam. 1,12cm. A másik, pedig hogy rosszul írták le. Ugye valaki ellenőrzi-e, hogyha egy doktor ilyet elír?? Aztán, mikor hazaértem, elkezdtem pakolni. Lefürödtem. Megkajáltam. Arra gondoltam, ha elolvasom ezekre a dolgokra biztos nem leszek képes. És hogy megírjam itt az eredményt arra sem. Így csak az eredmény előtti érzéseket írom le.
Elképzeltem mi lesz, ha "ez meg ez" lesz leírva. Persze, mondhatnák, hogy, jaj, de negativ vagyok. Nagyon de nagyon sokszor máshogy álltam ehhez. Eddig minden egyes alkalommal. Hogy jó lesz. És meggyógyulok. És most. És elképzeltem magam egészségesen. Hogy rohanok ki az eredménnyel, és lebegtetem, hogy teljesen jó! Mondjuk ez a szitu most nem lehet, mert ugye nem ott olvastam el. Ha ott olvasom el vajon megváltoztatta volna az univerzumot és más állna benne? Vagy tudnom kellett volna alapból, hogy bent fogom elolvasni? Vagy majd ha többször elképzelem ezt az eseményt alapból késztetést érzek rá, hogy bent olvassam el a papirt? Nehéz, néha nehéz hinni. És az vesse rám az első követ, aki mindig csak a jót és szépet látja. Vagy ha sok ilyen van, akkor bizony bennem a hiba.
Megy az idő, és én még mindig itt ülök. Hogy lehet valaki ilyen gyáva???!.....
*

*későbbi bejegyzés: én olvastam rosszul az adatokat ..nyirokcsomó megnagyobbodás a mediasztinumban (tüdő környéke) és 3cm. 

Érzés

Úgy érzem, nem számít mit érzek és mit gondolok. Hogy jó dolgokra gondolok vagy rosszra, vidám vagyok vagy szomorú. Egészségesen eszem, vagy füstölök mint a kémény, tornázok teljes szívvel, ez az életem, vagy a TV előtt fekszem minden este. Hogy kedves vagyok mindenkivel, jószívű és segítőkész, vagy kiabálok, dühöngök, kárt teszek másokban. A gyilkos kórt ezen felsorolások egyike sem érdekli. És ilyenkor lehet mondani, hogy de persze, nem gondoltad jól, elég erősen, szépen, nem jó helyen voltál, nem jót szedtél, és nem annyit csináltál amennyit kellett volna.
Tapasztalatom alapján a betegség leszarja én mit teszek vagy nem teszek, hogy én mit akarok.
Ez a vonal itt megbukott..

Az éjjelek

Az éjjelek jelenleg forgolódással telnek. 1-2 hétig még jól aludtam a gyógyszer abbahagyása után, de mostanra már annyira bizonytalanná vált minden (és kaptam nem egy rossz hírt a hasonló betegséggel kezelt ismerősökről is), hogy nehéz túllépni a pánikon, és hajtogatni, hogy minden sikerülni fog, így amikor felébredek, van hogy azt mondom, jaj, ne már, az ébrenlét rosszabb mint aludni. Persze beindul az agyam, és elkezdek pánikolni, meg-megremegek, és nyugtatgatni kell magam, hogy visszaaludjak. Van hogy fél óránál is több kell...van, hogy nyugtató.
Érdekes álmaim vannak. Többször álmodom, hogy üldöznek, háború van, van, hogy egyedül vagyok, van, hogy másokkal harcolok. Egyszer olyan álmom is volt mostanában, hogy meghaltam. Valami betegség féle lehetett, tudtam, hogy nincs menekvés, és halálom után szellemként járkáltam először a kortermekben, majd az élők között. Igen, eléggé feladásnak tűnik ez az álom. Míg a harc inkább a szembenézést jelenti. A legutolsó ehhez hasonló álmomban egy korteremben egy modern gépben feküdtem, ami meghatározta a daganatok helyét és meggyógyította azokat. Sajnos csak a testem középső részéig jutottam, ott sikerült mindent elpusztítani, majd felébredtem.

Ma volt az első nap, hogy nem éreztem a mellkasomnál jobbról majd balról szoritó érzést. Viszont most feljebb kúszott, és olyan mintha gombóc lenne a torkomban  ami főként estére jön elő, ahogy eddig is ezek a fájdalmak, és amiatt nem érzem magam éhesnek. Jobb oldalon a nyakamban egészen felig kis izomláz még mindig jelentkezik.

Hit

Egyre nehezebb hinni, hogy meggyógyulok. Annyi halálhírt olvasni mostanában, hogy felmerül a kérdés, talán ez a természetes szelekció?A nem alkalmasak elhullanak? Mert nem élhet mindenki 100 évig. Tudjuk mi lenne a következménye. Ahogy a növény-és állatvilágban is látunk erős és gyenge példányt.
Valahogy nehezen tudtam magam beilleszteni ebbe a világba, nem találtam, hova illeszthető az én mozaik darabom. Ami én magam vagyok.
A világ természetesen kiválaszt? Megszoksz vagy megszöksz?

3 héttel az eltiltás után

A június 13-i ct eredményem alapján, ahol 20%-ot meghaladó nyirokcsomó növekedést észleltek a szegycsont övezetben, kiestem a COBRIM studyból, mert az aláírt dokumentumban az állt, hogy ha 20%os meghaladó romlás lesz, kiléptetnek. Így azóta semmilyen terápiát nem kapok. Várjuk a döntést, hogy visszakaphatom-e valamiképp mégis a gyógyszert.
Hihetetlen, hogy ez történt. Azt hittem örökké fog tartani. Na jó, ez nem igaz. De szembenézni azzal, ami az ember legeslegfélőbb rémálma, nehéz.
Az első hét után éreztem éjjel hogy nem tudok oldalra fordulni, mert mintha nyomná a szegycsontom valami és zavart. Ez pár napig tartott, majd semmi. Jelenleg fáj a mellkasomnál, nem tudom meghatározni, hogy milyen módon, néha szúr, néha nyom, néha nehezebb a levegő vétel.
Egyre idegesítőbb ez az egész, aggódom mi lesz. Járok tornázni, de félek, hogy egyszer csak ott helyben feldobom a pacskert. És akkor már késő lesz mindenféle: ha ezt csináltuk volna, ha ezt tettük volna, ha hamarabb..."

Életmód és a rák

Mióta tudom a diagnózisom, ami most lesz 4 éve, figyelem az embereket. Az egészségeseket. A betegeket. Figyelem mi lehet a közös bennünk. Mi az amit másképp csinálunk, mi az amiben javíthatnánk, változtathatnánk, hogy mi is olyan egészségesek legyünk mint a többiek??! Mikor megérkezett hozzám a betegség sok mindenre tudtam fogni. Iszonyatos lelki fájdalmaim voltak évekig. Nem nagyobbak mint egy átlagos szerelmi csalódás, költözés, munkahelyi problémák, vagy barátoktól való távol kerülés. Viszont ez nekem mind egyszerre, rövid időn belül következett be. Nem tudtam egyedül megbirkózni vele, nem tudott kihúzni senki ebből az önmarcangolásból hiszen nem is tudtak róla...és éreztem, hogy a hasamban, szívemben iszonyatos érzések söpörnek végig, gombócok, dörömbölések, úgy éreztem nem bírom ki. Pedig kibírtam, 3 évig tépelődtem, őrlődtem egymagam. És egy ilyen élethelyzet kedvez a betegségeknek..
Régebben sosem voltam beteg, bulizós, utazásokkal teli életet éltem, Minden jól ment mígnem jött ez a nagy űr a szívembe. Kerestem a szeretetet, amit általában nem találtam meg. Vagy csak nem tudtam, akartam. Ha pedig igen, szerettem volna, akkor nem jött össze, nyílván azért mert én is egy szerencsétlen embernek éreztem magam. Majd egyre jobban megszoktam a magányt, erősebb lettem lelkileg, és kezdtem látni az élet szebb dolgait. Kialakítottam egy normálisnak nevezhető életvitelt, nem őrlődtem annyit, lekötöttem magam. Ekkor jött a betegségem...Mindennek 4 éve és azóta gyökerestül megfordult az életem. Egészségesen eszem, sportolok újra, pozitívan gondolkodom, mindent megteszek a gyógyulásért. Mégis folyamatosan falakba ütközök. Mikor láthatnám már a javulást, újra visszaesek. És egyre jobban kifogyok az ötletekből mit tehetnék még. Testileg és lelkileg, mentálisan is figyelek amire csak lehet. A rossz gondolatokat, régi dolgokat kiűztem magamból végleg. DE valami még hiányozhat...
És persze közben azt látom, hogy dohányoznak, egészségtelenül táplálkoznak, cukrokkal, zsírral, szitkozódnak, gonoszkodnak, isznak..és mégis élnek..egészségesek. Ilyenkor úgy odaszólnék, hogy:"hé, tönkreteszed magad, miért teszed ezt?" -de nem hinnének nekem. Mert csak akkor fogják látni, ha már beütött a baj...
 Megkérdőjelezem ezáltal, hogy vajon tényleg számít bármi más, egészséges és beteg ember között mint a genetika??

2014 június és itt az újabb baj

Visszaolvastam egy kicsit a naplóm és a 2010-es első sokk után 2012 júniusában éreztem a nyirokcsomó megnagyobbodást a hónaljamban- nyirokcsomó áttét.
2013 júniusban, 1 évvel rá - mikor már minden jól alakult és úgy tünt sikeresen veszem az akadályokat- sokadjára- jelentkezett a deréktáji fájdalom, ami után kiderült, az áttét visszatért, mindefelé terjedt.
Most pedig, 2014 júniusban itt van az újabb, nemtudomhanyadik sokk - a venurafenib nem hat többé. Mindamellett, hogy ez a gyógyszer az áttétek 98%-át eltüntette, maradt még egy áttét amit nem tudott eltüntetni, a szegycsontnál- nem hat már a gyógyszer, a ct a szegycsontnál növekedést mutat. A gyógyszert megvonták, ahogy aláírtam: nem kaphatom többet, ha a növekedés nagysága eléri a 20%- ot.
Most itt állok, és nem tudom mi lesz... már megint.

Filozofálgatás1

Egy kollegámmal beszélgettünk az élet nagy dolgairól és filozofálgatni kezdtünk.
Mondta, hogyha tehetné tejhatalma lenne, és megváltoztatná a világot. Mert most nagyon nem okés.
"Lehet neked kellene változni, nem a világnak"- mondtam. Ha változna a gondolkodásmódod, a világ is vele változna. Ha boldognak érzed magad, talán a világ körülötted is szépnek tűnne. Győzködtem, mert tudtam ez lenne a helyes út, amit egyébként én sem tudok még követni..
Mondta, hogy nem is azzal van gond, hanem hogy mennyi rossz ember él a világban. Akik gyerekeket dolgoztatnak éhbérért, háborúznak, stb. Mondtam, hogy ez sajnos így lesz míg világ a világ. Mert még ha ő lenne a világ ura és eltörölné a "számára" rossz dolgokat- mert ez ugye eléggé szubjektív.., lesz olyan aki igenis csak azért is akarja azt, amit eltöröltek. Mindig lesznek olyanok, akik azt élvezik, ha szembeszállhatnak a szabályokkal. Így kell elfogadni a világot, a mi feladatunk az, hogy saját környezetünkben tegyük azt, ami szerintünk jó, és segítsünk. Ő is jó ember, vért ad amikor csak tud. Én nem adhatok vért, de próbálom apró dolgokkal felhívni a figyelmet a fontos dolgokra, mert sajnos egyre kevesebb van ezekből: egy mosoly, kedves szó, adakozás,szelektív hulladékgyűjtés stb. Kis dolgok, de ha egy ember hisz benne, talán átadhatja egy másiknak, és a csapat bővül. Megszépíthetjük a világot. Egy mosoly ingyenes, és mégis a legszebb dolog a világon!