Egy csodás nő

https://www.youtube.com/watch?v=ER0dHAQf_ic  -egy tüdőrákos fiatal nő interjúja. Ezen mindig sírok.


http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/felaldozta-magat-hogy-megszulhesse-gyermeket

Különbség

Szerintem az a legnagyobb különbség egy egészséges és egy nem egészséges ember között, akinek tényleg komoly betegsége van, hogy jobban értékeli a jelent. Nem akar várni, nem azt mondja "majd" "mindjárt", "később" vagy "hamarosan" - ezeket a szavakat nem ismeri; hanem hogy, "igen, tegyük meg most", miért is halogatnánk, ha itt ez a nap, amikor megtehetjük azt amit holnap szeretnénk! A holnap holnap van, ma pedig ma, ha mindig a holnapra várok, nem tudom értékelni a jelent, és elmúlhat a varázs... tedd meg ma, amit megtehetsz!

CT eredmény - a sokadik

Már a kezemben van a papir, de nem merem elolvasni. Ennyire még sosem féltem. Felhivtam a korházat készen van-e. Már ez sem jellemző rám, mert általában húzom halasztom a dolgokat. Ha nem tudom nem fáj elven élek. De most fogtam magam és elmentem érte. Nagyon izgultam egész úton, és mindenfélét gondoltam. Aztán rájöttem hiába gondolok akármire, jóra vagy rosszra az eredmény megvan. Le van irva fehéren feketén. Bementem, elkértem. Kinyomtatták. Odaadták. Összehajtottam. Rövid. Egy dolgot sikerült az összehajtás közben elolvasni. 11,2cm. Két dologra gondoltam. Hogy rosszul olvastam. 1,12cm. A másik, pedig hogy rosszul írták le. Ugye valaki ellenőrzi-e, hogyha egy doktor ilyet elír?? Aztán, mikor hazaértem, elkezdtem pakolni. Lefürödtem. Megkajáltam. Arra gondoltam, ha elolvasom ezekre a dolgokra biztos nem leszek képes. És hogy megírjam itt az eredményt arra sem. Így csak az eredmény előtti érzéseket írom le.
Elképzeltem mi lesz, ha "ez meg ez" lesz leírva. Persze, mondhatnák, hogy, jaj, de negativ vagyok. Nagyon de nagyon sokszor máshogy álltam ehhez. Eddig minden egyes alkalommal. Hogy jó lesz. És meggyógyulok. És most. És elképzeltem magam egészségesen. Hogy rohanok ki az eredménnyel, és lebegtetem, hogy teljesen jó! Mondjuk ez a szitu most nem lehet, mert ugye nem ott olvastam el. Ha ott olvasom el vajon megváltoztatta volna az univerzumot és más állna benne? Vagy tudnom kellett volna alapból, hogy bent fogom elolvasni? Vagy majd ha többször elképzelem ezt az eseményt alapból késztetést érzek rá, hogy bent olvassam el a papirt? Nehéz, néha nehéz hinni. És az vesse rám az első követ, aki mindig csak a jót és szépet látja. Vagy ha sok ilyen van, akkor bizony bennem a hiba.
Megy az idő, és én még mindig itt ülök. Hogy lehet valaki ilyen gyáva???!.....
*

*későbbi bejegyzés: én olvastam rosszul az adatokat ..nyirokcsomó megnagyobbodás a mediasztinumban (tüdő környéke) és 3cm. 

Érzés

Úgy érzem, nem számít mit érzek és mit gondolok. Hogy jó dolgokra gondolok vagy rosszra, vidám vagyok vagy szomorú. Egészségesen eszem, vagy füstölök mint a kémény, tornázok teljes szívvel, ez az életem, vagy a TV előtt fekszem minden este. Hogy kedves vagyok mindenkivel, jószívű és segítőkész, vagy kiabálok, dühöngök, kárt teszek másokban. A gyilkos kórt ezen felsorolások egyike sem érdekli. És ilyenkor lehet mondani, hogy de persze, nem gondoltad jól, elég erősen, szépen, nem jó helyen voltál, nem jót szedtél, és nem annyit csináltál amennyit kellett volna.
Tapasztalatom alapján a betegség leszarja én mit teszek vagy nem teszek, hogy én mit akarok.
Ez a vonal itt megbukott..

Az éjjelek

Az éjjelek jelenleg forgolódással telnek. 1-2 hétig még jól aludtam a gyógyszer abbahagyása után, de mostanra már annyira bizonytalanná vált minden (és kaptam nem egy rossz hírt a hasonló betegséggel kezelt ismerősökről is), hogy nehéz túllépni a pánikon, és hajtogatni, hogy minden sikerülni fog, így amikor felébredek, van hogy azt mondom, jaj, ne már, az ébrenlét rosszabb mint aludni. Persze beindul az agyam, és elkezdek pánikolni, meg-megremegek, és nyugtatgatni kell magam, hogy visszaaludjak. Van hogy fél óránál is több kell...van, hogy nyugtató.
Érdekes álmaim vannak. Többször álmodom, hogy üldöznek, háború van, van, hogy egyedül vagyok, van, hogy másokkal harcolok. Egyszer olyan álmom is volt mostanában, hogy meghaltam. Valami betegség féle lehetett, tudtam, hogy nincs menekvés, és halálom után szellemként járkáltam először a kortermekben, majd az élők között. Igen, eléggé feladásnak tűnik ez az álom. Míg a harc inkább a szembenézést jelenti. A legutolsó ehhez hasonló álmomban egy korteremben egy modern gépben feküdtem, ami meghatározta a daganatok helyét és meggyógyította azokat. Sajnos csak a testem középső részéig jutottam, ott sikerült mindent elpusztítani, majd felébredtem.

Ma volt az első nap, hogy nem éreztem a mellkasomnál jobbról majd balról szoritó érzést. Viszont most feljebb kúszott, és olyan mintha gombóc lenne a torkomban  ami főként estére jön elő, ahogy eddig is ezek a fájdalmak, és amiatt nem érzem magam éhesnek. Jobb oldalon a nyakamban egészen felig kis izomláz még mindig jelentkezik.

Hit

Egyre nehezebb hinni, hogy meggyógyulok. Annyi halálhírt olvasni mostanában, hogy felmerül a kérdés, talán ez a természetes szelekció?A nem alkalmasak elhullanak? Mert nem élhet mindenki 100 évig. Tudjuk mi lenne a következménye. Ahogy a növény-és állatvilágban is látunk erős és gyenge példányt.
Valahogy nehezen tudtam magam beilleszteni ebbe a világba, nem találtam, hova illeszthető az én mozaik darabom. Ami én magam vagyok.
A világ természetesen kiválaszt? Megszoksz vagy megszöksz?

3 héttel az eltiltás után

A június 13-i ct eredményem alapján, ahol 20%-ot meghaladó nyirokcsomó növekedést észleltek a szegycsont övezetben, kiestem a COBRIM studyból, mert az aláírt dokumentumban az állt, hogy ha 20%os meghaladó romlás lesz, kiléptetnek. Így azóta semmilyen terápiát nem kapok. Várjuk a döntést, hogy visszakaphatom-e valamiképp mégis a gyógyszert.
Hihetetlen, hogy ez történt. Azt hittem örökké fog tartani. Na jó, ez nem igaz. De szembenézni azzal, ami az ember legeslegfélőbb rémálma, nehéz.
Az első hét után éreztem éjjel hogy nem tudok oldalra fordulni, mert mintha nyomná a szegycsontom valami és zavart. Ez pár napig tartott, majd semmi. Jelenleg fáj a mellkasomnál, nem tudom meghatározni, hogy milyen módon, néha szúr, néha nyom, néha nehezebb a levegő vétel.
Egyre idegesítőbb ez az egész, aggódom mi lesz. Járok tornázni, de félek, hogy egyszer csak ott helyben feldobom a pacskert. És akkor már késő lesz mindenféle: ha ezt csináltuk volna, ha ezt tettük volna, ha hamarabb..."

Életmód és a rák

Mióta tudom a diagnózisom, ami most lesz 4 éve, figyelem az embereket. Az egészségeseket. A betegeket. Figyelem mi lehet a közös bennünk. Mi az amit másképp csinálunk, mi az amiben javíthatnánk, változtathatnánk, hogy mi is olyan egészségesek legyünk mint a többiek??! Mikor megérkezett hozzám a betegség sok mindenre tudtam fogni. Iszonyatos lelki fájdalmaim voltak évekig. Nem nagyobbak mint egy átlagos szerelmi csalódás, költözés, munkahelyi problémák, vagy barátoktól való távol kerülés. Viszont ez nekem mind egyszerre, rövid időn belül következett be. Nem tudtam egyedül megbirkózni vele, nem tudott kihúzni senki ebből az önmarcangolásból hiszen nem is tudtak róla...és éreztem, hogy a hasamban, szívemben iszonyatos érzések söpörnek végig, gombócok, dörömbölések, úgy éreztem nem bírom ki. Pedig kibírtam, 3 évig tépelődtem, őrlődtem egymagam. És egy ilyen élethelyzet kedvez a betegségeknek..
Régebben sosem voltam beteg, bulizós, utazásokkal teli életet éltem, Minden jól ment mígnem jött ez a nagy űr a szívembe. Kerestem a szeretetet, amit általában nem találtam meg. Vagy csak nem tudtam, akartam. Ha pedig igen, szerettem volna, akkor nem jött össze, nyílván azért mert én is egy szerencsétlen embernek éreztem magam. Majd egyre jobban megszoktam a magányt, erősebb lettem lelkileg, és kezdtem látni az élet szebb dolgait. Kialakítottam egy normálisnak nevezhető életvitelt, nem őrlődtem annyit, lekötöttem magam. Ekkor jött a betegségem...Mindennek 4 éve és azóta gyökerestül megfordult az életem. Egészségesen eszem, sportolok újra, pozitívan gondolkodom, mindent megteszek a gyógyulásért. Mégis folyamatosan falakba ütközök. Mikor láthatnám már a javulást, újra visszaesek. És egyre jobban kifogyok az ötletekből mit tehetnék még. Testileg és lelkileg, mentálisan is figyelek amire csak lehet. A rossz gondolatokat, régi dolgokat kiűztem magamból végleg. DE valami még hiányozhat...
És persze közben azt látom, hogy dohányoznak, egészségtelenül táplálkoznak, cukrokkal, zsírral, szitkozódnak, gonoszkodnak, isznak..és mégis élnek..egészségesek. Ilyenkor úgy odaszólnék, hogy:"hé, tönkreteszed magad, miért teszed ezt?" -de nem hinnének nekem. Mert csak akkor fogják látni, ha már beütött a baj...
 Megkérdőjelezem ezáltal, hogy vajon tényleg számít bármi más, egészséges és beteg ember között mint a genetika??