2012. november 20., kedd

Már csak 73 van vissza..

Elkezdtem az interferont és már magamba is döftem 4 injekciót (a korházi kettőn kívül). Így már csak 73db van hátra (heti 3 injekció).
Azt mondják, a kezelésekhez a betegek hajlamosak sok más olyan betegséget társítani amit egyáltalán nem az vált ki. Pl. megkérdeztem a sugárkezelés végén, hogy a szemem vajon attól fáj-e..ami persze teljesen abnormális kérdés volt. De tényleg fáj.
Észrevettem viszont, hogy gyakrabban van hányingerem, gyengébb vagyok, a szám folyamatosan cserepes, tompán fáj a fejem, és jobban fázok mint azelőtt. És ezek váltakozva. Ebből ki lehet választani melyiknek van köze az interferonhoz..én nem tudom. Elég valószínű, hogy a „másnaposság” érzés- kis fejfájás kis émelygés- napi szinten hozzá fog tartozni az életemhez. Az, hogy Á. egy gatyában lófrál a szobában (ami azért feldobja az estém J) én meg mint egy öregasszony, zokni, szabadidő felsők tömkelege, már csak egy kesztyű lenne jó, de azt szégyellem felvenni. Nem tudom előre mikor leszek erőm tejében és mikor dobom magam az ágyba mást sem kívánva,csak hogy hagyjanak békén. Hol iszonyú éhes vagyok, hol rá se tudok nézni a legfinomabb falatokra sem. Iletve nagyokat nyelek, iszonyúan kívánom, de a gyomrom ellenáll. Neki nem kell. Sajnos elég könnyen rám jön az a nadrág aminek a hordását eddig elkerültem, mert kényelmetlen volt. Tagadom, ha azt mondják "Te fogytál!"
Vasárnap egy kis Normafa séta (1 óra, hegyen föl-hegyen le) teljesen kimerített. Fura érzés volt a fáradság. Én, a kis pörgős, jövős-menős emberke elfáradt. Most vagyunk Á-val egy szinten, már csak úgy birom mint ő, nem pörgök, nem búgok, csak teszek-veszek, óvatosan, megfontoltan, és pihenek. Sokat. Rákaptam a filmnézésre, pedig régen esküdt ellenségek voltunk. Időpocsékolásnak tartottam. Most egy olyan elfoglaltság, ami nem is olyan rossz ha fáradt vagyok. Főleg, ha azzal lehetek akit szeretek.
Sajnos reggelente sem úgy kelek mint eddig, nem érzem magam fáradtnak, de mégis húz az ágy, és kedvem sincs úgy munkába menni mint régen. Nyűgösebb vagyok, és lassabb. Estére pedig legszivesebben magamra húznám a takarót és egy kakaóval a kezemben néznék egy filmet Á-val. Az, hogy ezek a tünetek milyen gyakoriak lesznek, napi heti vagy havi szinten térnek vissza- azt még nem tudom! De mégsem lehet ezt csinálni még egy fél évig, míg le nem jár a kiképzésem feronból! Így motiválva azzal, hogy barátnőmnek megigértem- fogtam magam és tegnap elkocsikáztam a konditerembe.

Zumba
Furcsa volt a sok egészséges ember közé újra bekerülni. Jó, már én is egészséges vagyok! De mégis más. A lányoknak a témája az volt, hogy rúgtak be az éjjel, és milyen fáradtak ma. Kenték magukat mindenféle zsirégető/bőrfeszesítővel, és az óra után mentek szolizni. Mintha csak régi énemet láttam volna.
Titokban átöltöztem, mégsem akartam középpontba kerülni a sebemmel. Hosszu ujjút vettem fel és hosszú gatyát, úgy néztem ki mint aki pizsiben épp alváshoz készül. Kiültem az előtérbe és nézegettem az embereket, hallgattam őket és visszaemlékeztem mikor fitt-boxra jártam, ismertem látásból szinte mindenkit, törzsvendégnek számítottam, és volt, hogy már a második sorban ütöttem-rúgtam, fekvőtámaszoztam (a rekordom 30db egyben). Most meg attól féltem, a zumba felénél elhalálozok elgyengülésben.
Persze nem igy történt, teljesen jól bírtam, nem volt vészes, ilyen háttérrel egy kis zumba nem foghat ki rajtam! Néha-néha eszembe jutott, fél éve még nem volt semmi bajom, és pár hónapja pedig milyen rosszul voltam a műtét után..Most meg itt vagyok, és nem győzhet le semmi és senki (nagy szavak, de jól hangzanak, ha elhiszem akkor jó!).
Lehet, máskor is fogok menni, ez mégsem olyan megerőltető kikapcsolódás, mégis megmozgat a sok ülés után. Csak sajnos nem tudhatom előre mikor leszek jól vagy rosszul. A lényeg hogy kitűzöm célnak, hogy heti egy zumba, aztán meglátjuk, hátha összejön..!

2012. november 15., csütörtök

Melanoma szűrés

Rövid bejegyzés, milyen is az élet:

Ma lemenetem a munkahelyemen szervezett "előadás a melanóma megelőzéséről" című előadásra, csak a rend kedvéért, kíváncsi voltam miket mondanak, és azért hülyén nézne ki ha én nem lennék ott.
Az élet humora, hogy a képen látható 3 doktorból a középső a kedves bőrgyógyász doktornőm volt.
Azon tűnődtem el az előadás alatt, hogyha nem lenne ilyen bajom, vajon elmennék-e szűrésre amit a cég szervez? Vannak ingyenes helyek nálunk, és fizetősök...nagyon korrektnek és jófejségnek tartom a munkahelyemtől azt, hogy időt, energiát és pénzt szán a dolgozói kivizsgálására.
Igazából én voltam már a betegségem előtt is egy komolyabb szűrésen, 10 000Ft volt vagy 4 éve. Semmit nem találtak. Azután fél évvel kezdett el nőni az anyajegyem, amit végül levettek és megjelent a baj.
Az előadást tartó doktor különböző csúnya elváltozásokat mutatott, elmondta mi miatt jöhet elő ez a betegség ( genetika, immunrendszer, fiatal kori túlzásba vitt napozás), kívülről tudtam mindent, akár én is megtarthattam volna. Elmondta hogy a gyógyulás aránya 95% azoknál akiknél még első fázisban megtalálják a bajt, és jóval kisebb azoknál akiknél áttét alakult ki. Elég ilyesztően hangzik. Aztán egyik munkatársam elmesélte, hogy halt bele egy ismerőse ebbe pár hónap alatt.
Lényeg a lényeg, az élet rövid, vegyük kezünkbe az irányítást, és élvezzük ki amíg csak lehet..

2012. november 14., szerda

Sugárkezelés vége

Végre vége a sugárkezelésnek!
Olyan vagyok mint egy pekingi csirke amit sütésnél odapirítottak egy kicsit.
Már kezdett fájni a nyakamnál a szegycsontom és a hátamnál (mert átvilágította a sugár a vállam -lásd kép). Viszket, olyan mintha leégett volna és most kezdene hámlani. Persze még nem hámlik. Viszont beszereztem pár pöttyöt, aprókat és nagyobbakat egyaránt. Eddig ez a felület viszonylag pöttymentes volt. Anyajegyet mentem kezelni, és kijött pár új- remek.


Amikor utoljára bementem a fülkébe, kicsit elméláztam. Hiányozni nem fog a hely, de milyen érdekes, hogy megszoktam ide járni! Pár napja kezdtem el azon elgondolkodni, mit fogok csinálni az újra felszabaduló időmben. Teljesen leszoktam a programokról,  mivel minden nap már több mint 1,5 hónapja kezelésekre jártam. Aztán pedig haza, mert akkor már nem volt kedvem sehova se menni 1-1,5 óra utazás és várakozás után. Még vezetni is megkedveltem a végére.
Arra gondoltam elmegyek zumbázni hétfőnként, a barátnőm is arra jár, kicsit kikapcsolódnék. Á úgyis a haverjaival emelget súlyokat aznap. Milyen furcsa, már akár meg is tehetem! Igen! És meg is teszem, ha bírni fogom -ott leszek és újra az leszek aki a régi voltam!

2012. november 10., szombat

Interferon

3 napig tartózkodtam kórházban, aminek minden órája megviselt. Nem maga az interferon injekció mint inkább a körülmények. Kifogtam egy olyan „lakótársat” aki köhög, horkol és belső szeleket ereget – amikért nem hibáztatom, mert öreg volt és beteg –és ez megviselt. A nővérek egyszer nem mentek ellenőrizni a szobákba. Én magamat nem féltettem, de pl. szegény néni bármikor rosszul lehetett volna, hogy nem éri el a csengőt. Ha jöttek is a nővérek kötelező dolgok miatt, akkor is úgy éreztem semmi kedvesség, figyelmesség nincs bennük. Tisztelet a nagyon kevés kivételnek és pillanatnak ami pozitív volt. A sok beteg, a kórház, és mindez a körülmény rátett egy lapáttal, hogy itthon ne bírjam tovább és kisírjam magam. Pedig akkor már vége volt..
Az első napon 13:45kor kaptam meg az első adag interferon 3millio egységet (nem tudom mit jelent, nem kaptam tájékoztatást, de majd elolvasom neten). 15:45-kor még azt hittem gyerekjáték, hiszen nem éreztem semmi változást. Bizakodó voltam és bohó. Fél 5-kor azonban elkezdődött. Influenza-szerű tünetek, hidegrázás, izomfájdalom, fejfájás. Azt hittem sosem lesz vége. Egedül voltam, nem jött be senki. És ha bejött volna egy nővér? Azt mondta volna: „ez normális”. És igaza lett volna. Ez az én harcom, nekem kell megnyerni. Azért egy kis bátorítás, támogatás jól esett volna. Mikor én, a saját lábamon (!) kimentem hőmérésre még egy pár perccel előtte nem gondoltam, hogy képes leszek járni. De megjött Á., és erőt adott. Jobban éreztem magam. Hőemelkedésem volt. Kaptam két lázcsillapítót. Szóltam, hogy akkor sugárterápiára mennék nemsokára. Mire le lettem finoman szólva cseszve, hogy lázasan nem lehet! Elnézést, hogy nem olvastam a használati utasítást, és én balga halandó beteg ezt sem tudtam (miközben az orvosom igen)! Mindegy, kimaradt egy. Mivel a gyógyszer nem hatott egy óra múlva 38,3 volt a lázam (én mentem ellenőrizni). Kaptam más gyógyszert és 20:00-ra sikeresen „kihűltem” a megfelelő hőmérsékletre. A tünetek elmúltak, csak egy kis nyomás maradt mindenhol egészen másnap reggelig.
Reggel frissen keltem, nem éreztem a tegnapi szenvedést. Előző nap még nem akartam többet ebből az egészből, most meg felháborodtam miért nem kapok aznap is megint! Olyan haszontalannak éreztem a napot így, hogy csak „megfigyelnek” (azt sem tudták merre járok) én pedig egészségesnek éreztem magam!
A 3. napon kaptam a 2. injekciómat, 14:00-kor. Készültem a múltkorihoz hasonló fájdalmakra, még akkor is, ha most 2 óra múlva vennem kellett be lázcsillapítót (én szóltam melyik hatott múltkor!). Nem jött a hatás. Állítólag attól, hogy a lázat elnyomjuk (és minden más fájdalmat) az injekció hatása –azaz az immunerősítés, az immunrendszer „felébresztése” –megtörténik. Másnap reggelé a kórházból mentem dolgozni, és én voltam a legboldogabb „szabadult” a világon..
Már itthonról írom ezt a pár sort, és beadtam magamnak a 3. injekciót 20:00-kor. Most 23:11 van és jelentem jól vagyok, bevettem egy lázcsillapítót (anélkül még nem merem, de állítólag hozzászokik a szervezet ezekhez a lökésekhez és akkor már nem szeretnék gyógyszereket szedni). Mivel semmilyen felvilágosítást nem kaptam senkitől az injekcióval kapcsolatban, interneten fogok tájékozódni.
Az orvosom (bőrgyógyász) nem hazudtolta meg magát. Egyszer nem jött be megnézni hogy vagyok, pedig az irodája 10m-re volt tőlem. Én kérdeztem meg mikor engednek haza, hol és mikor lesz zárójelentés. És én voltam aki vitt neki egy doboz csokit és 15 000Ft-ot borítékban. A sebésznek is adtam anno, ennél többet- mert megérdemelte. Hihetetlen energiával és életkedvvel mentett meg naponta emberi életeket. És abban a pár percben amíg velem foglalkozott fontosnak éreztem magam.
Most a pénzt nem azért adtam (volna) mert elégedett vagyok, hanem mert az akartam lenni. Talán érezte ezt a dokinő is, mert visszautasította. Azt mondta vegyek belőle én valamit, nem fogadhatja el. Volt kb. egy fél perc szép pillanat, mikor úgy éreztem kedvel. Meg is hatódtam, milyen rendes. Aztán mikor köszönés nélkül ment el jöttem rá, hogy azért nem fogadhat el pénzt, mert nem tud/nem ér rá/nem akar kedvesebb, jobb lenni, többet adni abból amit egy beteg legeslegjobban igényel –a figyelem.
Ezennel elindult ezen életszakaszom 3. fejezete:
1.     betegség felfedezése
2.     betegség megszüntetése, és prevenció a megelőzésre kezelésekkel
3.     a szervezetem immunrendszerének serkentése